Boér Péter Pál : Tempó

 

 

 

Körbejárta, nézegette, nem örült és nem bánkódott csak tette a dolgát, harapott egye-egyet, majd bevitt néhány, ebben a sportágban mem szabálytalannak minősülő,

övön alulit.

– Emlékszel, amikor elkezdtük a meccset milyen hetykén álltál?

– Milyen meccset és ki vagy te? – szeppent vissza a roggyanó.

– Hosszú ideje történt.  Eléggé értelmetlen, hogy éppen én mondom ezt, az Idő. Nyalka voltál, mert voltak védenceid, akiket magadban melengettél és önzőn, saját hasznukra kisegítettek, ha bajod lett. Olyan vagy, mint elődeid!

– Nem is tudtam, hogy vannak elődeim, mesélj róluk kérlek!

– Beléd épültek. Három szomszéd épület is volt itt, mind a te sorodra jutott. Amit csak lehetett, felhasználtak belőlük, de most, hogy ilyen kopasz lettél…

– Milyen érdekes, nem is tudtam, hogy van fejem…

– Oktalan! A cserepeid nagy része pozdorjává pottyant. Tetőgerendáid és a lécek olyanok, mint selejtes halszákák, apróra töredezettek. Beléjük sok energiát plántáltam, mert hiába rúgtam rágtam az oldalad, míg védenceid benned óvakodtak nem sokra mehettem. Most, hogy elhagytak, bár igen kevés idő telt el, védtelen maradtál. Mondd, te érted mitől hajoltál meg? – sziszegte a rút, szenvtelen Idő – Előbb csak behorpadt a tetőd és szundított egyet a kéményed oldalra dőlve, aztán lepotyogott, hogy füstös téglái homokját, már összeseperni sem nagyon lehet. Beitta a föld. Szemeid és a szád is összenőttek.

– Hát van szemem? – mondta boldogan a rom.

– Van még éppenséggel. Azok az egybegyűrődött nyílászáró nélküli lukak, amiből keretestől málott ki a betét. Nyugodtan sétálnának a gyerkőcök mezítláb, ablaküvegeid oly apróra hulltak szét, mint a homok. Csupa zöld moha lepi mindenedet.

– Mondd, miért csinálod ezt velem, jólesik?

– Dehogy – sóhajtott nagyot az idő -, engem mindenki utál, néha nekem is jólesne egy cirógató szó, ám én ezt a szerepet kaptam. Amíg le nem térdelsz előttem, rúglak és haraplak. Látom, már nem sok van múló karrieredből, egy picit mélyebbre hajoltál. Ne kínlódj, térdelj le!

– De mi lesz velem, ha összerogyok?

– Mi lenne, széthordanak. Ami menthető, újabb épületekbe építikbe, ami nem, eltüzelik.

– De kár, hogy nincs meg a szemem, úgy szeretnék sírni!

– Te is olyan vagy, mint minden ezen a Földön, önmaga elmúlását siratja és ha éppen egy pókháló csüngne arról a fáról, képes lennél belekapaszkodni néhány másodpercért. Térdelj le, nem hallod, világosan beszéltem. Tedd!

Még rúgott kettőt-hármat és harapott egy nagyot az oldalába. Hajnalra a ház összeomlott. Már nem emlékezett a régi szép időkre, mikor meleg fészket nyújtott az őt elhagyóknak. Csak fájdogált még egy picit, aztán a kapu nyílásakor Józsi odaszólt Töhötömnek.

– Na, sokkal kevesebb dolgunk lesz, mint gondoltuk. Lám, volt ebben a kalyibában egy kevés jóérzés, szinte szétterült, már csak szortírozni kell, mi az ami kidobandó és mit tudunk felhasználni, téglákat, cserepeket. A többit eltalicskázzuk. A faanyag épp a kályha szájába vágyik. Féltem, hogy napokig vakarhatjuk, de ha jól elnézem, pár nap múlva szánthatunk is, ennyivel megnöveltem a kertet.

Az idő rájuk nézett, aztán a romra és a két ereje teljében, buzgón tervezgetőnek, egyenként nyolcat-tizet harapott időfogaival az oldalába. Még jó bírták, azt hitték immunisak rá, észre sem vették. Nyolc másik ház is várta, megannyi ember, állat és ez a két csodafej. Sok dolga volt az Időnek, most – amit a rozzant ház szemére vetett -, éppen azt csinálja, sajnálja önmagát, amiért senki sem sajnálja.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/