Marthi Anna : Kenyérfa

 

Téli szélben kenyérfa, bumerángjai hadonásznak.

Fekete héjban zörgő csonthideg; ringásuk ima

zászlókra emlékeztető; fáradt nappali fényben

lilulnak, bár a nap messziről mutatja bánatos,

fénytelen arcát. Szürke felhőket maszatol rideg

halántékán. Mégis bújja szemem e szomorúságot.

Legutóbbi módosítás: 2011.12.08. @ 10:57 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak