Hájas Csilla : Állati pillanatok

 

Macskás háztartás lettünk. Nem találok szavakat arra, hogy ellenérzéseimet a körülmények ilyetén alakulásával kapcsolatban kifejezzem. Ritkás esett meg velem mióta élek, hogy nem találtam a megfelel? szavakat.

Azzal az indokkal került hozzánk a dög, hogy majd megeszi az egereket. Hát ehhez, els?sorban annyit f?znék hozzá, hogy egyel?re maga sem sokkal nagyobb, mint egy feln?tt egér, másodsorban a mi házunkban soha nem volt egy fia egér sem. Remélem, megfogja az összest.

Na, ha már itt van, akkor nevet kell neki adni, mert név nélkül azért mégsem lehet. A húgom jött a szokásos macskanevekkel, mint a Cirmi meg a Garfield, mondtam neki, hogy én valami trendit akarok. Rögtön olyat akart ? is. Rendit. Aszongya, legyen Vilmos. Egy hatévest?l nem is olyan rossz ötlet, de azért megvétóztam, hogy nekem jobb ötletem van. Az igaz ugyan, hogy én már néhányszor hat éves is elmúltam. El?ször is ajánlottan névnek a Zacskót, ami szerintem egy príma macskanév. Már láttam a lelki szemeim el?tt, hogy kurjongatunk utána a kertben.

Mikor észrevettem, hogy a húgom szája rossz irányba görbül, sietve helyesbítettem, hogy legyen, mondjuk, Pitagorasz, a tétel után. Valamiért ez sem tetszett a húgomnak, nagyon válogatós ez a mai fiatalság. Aztán végül hosszas egyeztetések után, döntésre jutottunk. Én addigra már elátkoztam mindent, ami élt és mozgott akkor a környéken, de ez most nem tartozik ide. Szóval a macska neve az lett, hogy Anti. Mert ez egy fiú, ha még nem mondtam volna. Egyébként a teljes neve Antikrisztus, el?ször is, mert pont úgy néz ki, másodszor meg azért, mert nem bírtam ki, hogy csak egy normális neve legyen. Ez a helyzet.

De ezt nem kötöttem a húgom orrára, mert ha apáék fülébe jut, akkor kegyetlenül meg leszek pirongatva érte, hogy már megint miket hordok össze a gyereknek, és hogy nem szégyellem magam? Mindig ezek a zavarba ejt? kérdések. És ilyenkor bármennyire is nem akarom, elrestellem magam, hogy egy ilyen nagy ló, mint én, igazán taníthatna valami értelmeset is ennek a gülüszem?nek.

Aztán gondolkodom, hogy mi az, amit még nem tanítottam meg neki. Arra már kioktattam, hogy a maghajat mélyen az ágy alá hajolva érdemes hajigálni, hogy ne látsszon. És hogy ha a nadrág barna hátul, azt még kifordítva fel lehet venni, meg, ha este megyünk az utcán csak oda kifizet?d? lépni, ahol csillog, mert ahol nem, oda minden hülye odalép. Semmi kihívás. Azt hiszem, ezzel a tudásom legjavát át is adtam.

Egyébként mivel fehér macskát akartunk, ez meg fekete, mint a rosszbaj, mindenkinek azt mondom, hogy ez amúgy fehér, csak egy kicsit odaégett. Tömjük állandóan, mert olyan sovány, hogy rossz ránézni, húsz deka az egész macska a farka végét?l a bajuszáig, és annak is a 90%-a sz?r meg szempilla. Így nem lehet beledarálni a kolbászba. A húgom el?tt ezt nem emlegetem, mert jön verekedni, és már egyre nehezebben bánok el vele. Vénülök, vagy mi. Amíg kisebb volt, csak beleborítottam a játékos dobozba, és mehettem a dolgomra, de azóta már egyedül is ki tud mászni, és jön utánam. Valami jobbat kéne kitalálnom, vagy lehet, hogy fel kéne hagynom a húgom bosszantásával. Bizony, az lenne a helyes, és nem vihorászva elhajolni a játékai el?l, amikkel dobál.

Na, de visszatérve a macskához, valamelyik reggel arra keltem, hogy az állat szabályszer?en a számban aludt. Én meg felidéztem a hajdani kosaras id?ket, és olyan szépen dobtam kosárra a macskát, hogy ha lett volna a falon kosár, csont nélkül betalálok. Azért vannak még hiányosságok az én szobámban is. Mondjuk, egy vízzel teli várárok nagyon hiányzik. De nagy hasznát venném egy kerítésnek is. Áramot vezetnék bele.

Amikor ezeket az elméleteket taglalom, a húgom mindig odatelepszik mellém, és érdekl?dve pislog, hogy vajon ma, mi újat tanul t?lem.

Apáék szerint, ne beszéljek neki hülyeségeket állandóan, mert a húgom már így is elég deformált világképpel rendelkezik, ne tetézzem a bajt.

Nem baj az, ha a gyerek be van oltva, én úgy gondolom. Kés?bb, majd ennek köszönhet?en fogja tudni kisz?rni az ostoba dolgokat a környezetéb?l. Ej, de sokat kell még arra várnom, hogy apáék elismerjék a nevelési módszereimet és köszönettel adózzanak érte. Jó n?vérnek tartom magam és az is vagyok. Dacára annak, hogy a családom összes többi tagja homlokegyenest mást állít.

Az a tény is mellettem szól, hogy a macska még életben van és nem szenvedett maradandó károsodásokat. Mondjuk, az edzés nem árt neki, úgyhogy id?nként bels? bokával betolom az ágy alá körbenézni, meg a szekrény alá, csak olyankor elfelejtem, hogy a szekrény alá nekünk csak egy papírlap fér. De azt leszögezem, hogy ez nem min?sül rúgásnak. Én rúgni a cip?m orrával szoktam. Amíg tiszteletben tartja a területemet és nem jelöl meg rajta semmit, addig a tomporát nincs mit?l félteni.

 

Legutóbbi módosítás: 2011.12.20. @ 10:35 :: Hájas Csilla
Szerző Hájas Csilla 29 Írás
Hájas Csilla vagyok, a határon túli magyarsághoz tartozom, jelenleg Kárpátalján élek. Bemutatkozni sosem szerettem. Vallom azt, hogy az első benyomás sokat nyom a latba. És az ekkor keletkező véleményeket, később nagyon nehéz kiradírozni. Bemutatkozni felelősség, és én mindig is egy gyáva alak voltam. Családügyileg ott állok, ahol a part szakad. Édesapám festőművész, az anyám szobrász, én meg nem értek egyikhez sem. Amihez nagyon értek, hogy milyen módon lehetne még több hülyeséget csepegtetni a hatéves húgom fejébe, de nem hinném, hogy ez olyan nagy büszkélkedni való, mert ritkán vagyok megdicsérve érte. Húsz éves vagyok, a húszévesek minden bajával, és örömével, ujjongásával, kudarcaival és sikereivel, csalódásaival és élményeivel, reményeivel és bizakodásával együtt. El nem cserélném az életem senkiével. Harmadéves bölcsészhallgató vagyok, egyszerre két szakkal a nyakamban, amit már keservesen bánok, de a világért sem hagynám egyiket sem. Hogyisne, mikor ennyi verítékembe került idáig eljutni? És mikor már több van mögöttem mint előttem? Ezekkel szoktam magam vigasztalni, mikor szorul a nyakamon a hurok és vizsgaidőszakban döglőfélben van a diákféle, közöttük én is. Szerelmes is vagyok, ez a legjobb dolog a világon, a párom egy nagyszerű férfi, és ezt a tényt alátámassza az a körülmény is, hogy már két éve nyomorgatjuk egymást, maradandó sérülések nélkül. Szeret engem, na. Néha én sem hiszem el, hogy ilyen is van. Elvisel az összes hibámmal együtt, amikor hisztizek, amikor rám tör valami bolondéria, és nem akar múlni, akkor is szeret, amikor reggel nyűgös vagyok, amikor tiszta vizes minden a fürdőszobában utánam, amikor éjszaka beszélek álmomban, amikor nincs kedvem semmihez, amikor odaégetem a tejfeles csirkét, (amit nálam jobban senki sem tud, mármint odaégetni), amikor kötekedős hangulatom van, amikor kiabálok, amikor gonosz vagyok, amikor nem érdekel semmi és senki csak én, amikor idegesítő vagyok, amikor csúnyán beszélek, amikor türelmetlen vagyok, amikor utálom az emberiséget, amikor beképzelt vagyok, amikor lenézek mindenkit, amikor azt hiszem, hogy parancsolgathatok bárkinek, amikor irigy vagyok, amikor cseppet sem nőies. Azt hiszem, mindezek ellenére szeret. Bolond is vagyok, mert szerintem ebből kell egy csipetnyi mindenkinek. Szeretek feltűnő lenni, betegség, de nem találom az ellenszerét. Szeretek hangosan nevetni, mezítláb szaladni, szeretem a selymet, a fát, az ezüstöt, a lovakat, a frissen nyírt fű illatát, a színeket, mert színes vagyok magam is. Szeretem a szelet, a cseresznyét, a vizet, a kéket, a felhőket, a vadgesztenye illatát. Szeretem a Jóbarátokat, Agatha Christie-t, a meglepetéseket, az állatokat. Fontos számomra a család, még akkor is, ha a novelláimból minden leszűrhető, csak ez nem. A humort használom arra, hogy valami jobbá váljon ezen a világon. Mindent összevetve, boldog vagyok. Imádok élni!