Tiszai P Imre : kényszerpályán

kötelekkel konvenciókhoz kötözve
járjuk utunkat mértani formában
és nincs kitér?, fogva tart a tér
egy mágneses mez? óriási markában
játszik veled mint csipet anyaggal
kénye-kedvére és így tesz a lélek
birtokosa is ki Istent aposztrofál
magában bár lehet csak embernek
született de mert TE hiszed ?t
bármit ami szórakoztatja megtehet
és talán nem is zavarja ha ez fáj
neked a könnyed szivárvány lehet
színeket festhetsz a fekete fehér közé
vérrel égalját holnapi szél vörössel
csak önmagad nem radírozhatod ki
mert úgy lehet talán nem is létezel

és nem vagy más mint a materializmusba
csöppentett elrontott játékos képzelet

 

Imre, így nem igazán „élvezhet?, ízlelhet?, értékelhet?” a versed. Egy hatalmas szóhalmaz, amiben ott rejlik a vers is —

Kérlek, központozd a verset, és úgy küld vissza.

Legutóbb szerkesztette > Tiszai P Imre
Szerző Tiszai P Imre 388 Írás
"tegnap" stigmák égtek rám, számon csókod mart égőn fájón sebzett vágyódást tested font rám őrlődőn kínzó stigmákat s mert én csak "bennünk" élek, némán mindent eltűrök büszkén