Mindenki ott nyüzsgött körülötte, és drukkolt.
— Mély levegő, szárnyakat szét, erőteljes elrugaszkodás! — mondta a Papa.
Mama csak ült, és aggódva figyelt. Testvérei nem mertek a fészek széléig merészkedni túl gyengék voltak hozzá, csak nyakukat nyújtogatták, hogy minél többet lássanak.
A következő percben megtörtént az indulás. Ahogy Papa mondta: levegő, szárnyak elrugaszkodás.
— Sikerült! — búgta vissza a család felé.
Körözött kicsit a Múzeum udvara felett, majd lassan leereszkedett egy ablakpárkányra.
— Mennyi látnivaló! — gondolta. — Sokkal érdekesebb minden, mint odafenn a fészekben.
Alatta az udvaron semmi mozgást nem látott. A sétautakat segélyező bokrokon még ott csillogtak a reggeli esőcseppek. A falak tövében lévő borostyán kúszó ágai egészen a párkányig értek. Üdvözlésképpen csőrével a levélen lévő vízcsepp felé kapott. A bátor mozdulattól kicsit megingott.
— No-no! — nyugtatta magát. Amint egyensúlyát visszanyerte megnyugodott.
Már napokkal előbb kinézte a szembe lévő oldalon a függőfolyosót. A fészekből pont odalátott.
Összeszedte minden erejét, újra felszállt. Érezte szárnyaiban már több az erő. Körözött egyet az udvar felett, aztán leereszkedett a függőfolyosó korlátjára. Pont jókor ért oda, mert elfáradt. Apró fejét a fészek irányába fordította. Látta Mamát, Papát és a két testvérét, amint őt figyelik. Nagyon büszke volt magára. Megtette az első utat, amit majd sok-sok repülés fog követni.
Lábaival könnyen kapaszkodott a keskeny korlátba, és sétált abba az irányba, ahol a délelőtti nap melegével már felszárította a maradék nedvességet.
Váratlanul megremegett alatta a korlát. Körülnézett: egy furcsa, mozgó négylábú közeledett feléje. Rögtön eszébe jutott, hogy a Papa egyszer figyelmeztette, hogy nagyon veszélyes.
Á igen, a fészekből egyszer látták ezt az állatot. A Papa azt mondta, ez a Cica, de eszetekbe ne jusson a közeletekbe engedni! Ha megjelenik, azonnal el kell onnan repülni!
Azt a Papa nem tette hozzá, hogy miért nem lehet vele játszani.
A Cica lassan közeledett a vadgalambhoz. Aprókat lépett, a jó zsákmány reményében már előre mozgatta a bajuszát. Azt látta, hogy nagyon kicsi a galamb, de reggelire — gondolta —, megteszi.
A fészekben nagy volt az izgalom. Mama indult volna megvédeni gyermekét, de a Papa tartóztatta.
— Nyugodj meg kedves, meg tudja magát védeni. Ezt is meg kell tanulnia, nem lehetsz sokáig a szárnya közelében.
A Cicának feltűnt, hogy a galamb csak ül, és várakozóan néz feléje.
— Nem szokott ilyen előfordulni – csodálkozott. – Ez egy mafla galamb. Milyen szerencsém van!
Beleszimatolt a levegőbe, és érezte a friss hús szagát. Ekkor mintha búgó hangon a galamb azt mondta volna.
— Szeretlek Cica!
Cica a döbbenettől elvesztette az egyensúlyát, bal mancsával mellélépett a korláton. A már tátott száját jól beverte a vasba, és máris a folyosó kőlapján találta magát. Ugrott volna újra, de addigra a galamb kecsesen ellibbent, vidáman körözve visszarepült a családi fészekbe.
Soha nem kerültek többé ilyen közel egymáshoz. A Cica sokszor látta amint a bokrokon és a fák ágán üldögél a korábban reggelinek való galamb, ott búgja énekét. Egy idő után belátta, jobb, ha visszatér a Múzeum pincéjébe a már megszokott egérvadászatokhoz.
A fotó a szerző engedélyével került felhasználásra. A kép eredeti címe: Dilemma
Legutóbbi módosítás: 2011.11.10. @ 15:00 :: Kovács Ilon
