Ölellek,
a gyűlölet újra meg újra
szíven talál,
nem emlékszem
csókjaidra,
sem bőröd ízére,
ahogy bársonya
nyelvem alá simul.
A harag
elsöpör mindent,
csöndje olyan,
akár a halál,
eszembe jut,
aki voltál,
aki voltam…
hogy ujjaid alatt
élhető lett testem börtöne,
és csak neked
sóhajtott fekete éjeken át.
Persze hamar felöltjük
ismét a tövisruhát…
Legutóbbi módosítás: 2011.11.08. @ 09:26 :: Fecske Panna
