Maretics Erika : Kút

 

Gyerekként sátrat
építettünk leped?b?l,
konyhaasztalunk alatt.
Sosem éreztem

izgalmasabbat..


de apa nem szerette

ha játszunk, mindig kiabált.
A kedvenc macim,
hozzám vágta,

épp fejen talált,

aztán a mackót

szennyesládába tették,

én meg csak nyitogattam a fedelét.

Szegény Brumi,

mintha csak pihenne,
két darabban,

sokáig feküdt benne.


Sosem varrta össze
nekem senki.

 

Apa gyakran megvert

akkoriban,
szememben nagyra n?tt
árnya

állt fölöttem.
Sírtam,
arcán komor ránc.
Talán gy?lölt

örömtelen

élete, önmagában

hordott

haragja miatt.


Még látom

anya mozdulat szült,

ijedt tekintetét,
hogy védjen.


Agyam hátsó rejtekéb?l
villan az emlék,
mintha újra
gyámoltalan

kisgyerek lennék.


Az akkor érzett félelem
er?vel tol a múltba,
egész lényem
merül az

 emlékezés-kútba.

 


 

Legutóbbi módosítás: 2011.07.25. @ 18:32 :: Maretics Erika
Szerző Maretics Erika 205 Írás
Ember vagyok, büszke lény, egyetlen a föld kerekén.