Józsa Mara : Zenehintó visz a fénybe – 15. rész

Az idő és a tér végtelen! A lélek otthona!*

 

Már nem akarom

 

Anna a számítógép mellől ugrott fel, hogy ajtót nyisson: Natasa jött. Hozott mindenféle finomságot, s egyben közölte az igényeit, szendvicseket akar, de azonnal. 

– Nem segítek, fáradt vagyok, mint egy hulla! – huppant a fotelba, s onnan nézelődött, mi újat, mi változást lát a szobában. A számítógép monitorja odavonzotta a tekintetét.

– Ez mi? – kiáltotta a konyha felé.

– Mi, mi? – hangzott a szórakozott válasz.

– Ez az írás, ami a gépedben van…

– Ja! – Anna hosszan hallgatott. – Én írtam…

 

Már nem akarom

 

Már nem akarom megfejteni a titkot.

Már nem rémít meg, ha érthetetlen dolgok történnek velem.

Ajándékként fogadom, ha üzenetet hoz a szél, ha rám hunyorog egy csillag, ha érteni vélem a madár dalát az ablakom alatt, ha a Nap jeleket csiklandoz a bőrömre.

 

Már nem akarom megfejteni a titkot, lázasan keresve–kutatva.

Már nem fürkészem az arcokat, követelve, hogy mutasd meg magad.

 

Már nem akarom megfejteni a titkot.

Már nem akarom tudni, mi ez a test nélküli vágyakozás.

 

Az idő és a tér végtelen! A lélek otthona!

 

Már nem akarom megfejteni a titkot.

Már tudom, hogy te suttogtál a szélbe, te morzézol a csillaggal, a kismadár a te követed és gyengéd simogatásaidat a Napra bíztad.

 

Már nem akarok többet!

 

A lelkem nyugalmat talált!

 

Natasa közelebb hajolt és elolvasta az egészet. Hosszan időzött a mondatoknál, mint aki nem érti, majd mikor érti, nem hiszi.

– És ki ő? – tudakolta elég nyersen, mert nem volt kedvére való egy mostoha apa felbukkanása.

– Nem tudom… – mondta Anna a szobába érve.

– Nem?! – a lány újra a szöveg fölé hajolt.

Anna nem akart veszekedést, ezért jobbnak látta elébe menni.

– Natasa! Nem várom el tőled, hogy megértsd azokat a különös dolgokat, amelyek velem történtek az utóbbi időben, de azt sem szeretném, ha ezért bűntudatot kellene éreznem. Én nem akartam, nem kértem, hogy részese legyek egy számomra is érthetetlen folyamatnak… De kitérni sem tudok előle! Jött rám, mint a nyári harmat a rétre! Igen, ez a jó meghatározás, mert akkor örülök, még ha később kínoz is a sok miért?

– A lelked nyugalmat talált! Hogyan?

– Úgy, hogy tudom, ott van valahol a másik fele, amely ugyanúgy szenved a vágyódástól, ahogyan az enyém.

Natasa elgondolkozott, Anna várt, de félt nagyon a következő szavaktól.

– Összefügg ez azokkal a dalokkal? Azzal a művésszel?

– Nem tudom! Csak azt, hogy ő is keres valakit… Néha azt gondolom, én vagyok az, máskor…

– Kérdezd meg tőle!

Anna felnevetett, erősen megrázta a fejét.

– Az úton végig kell menni! Ahogyan eddig vezetett egy titokzatos erő egyik jeltől a másikig, el fog vezetni a felismerésig is. De hogy abban mi lesz? S miért?

– De hát ki tudja, az mikor lesz? És addig csak gyötrődsz!

– Már nem! Láthattad! S hogy mikor lesz? Mi lesz? Talán csak a végső pillanatban… vagy úgy találkozunk, ahogyan a párhuzamosok…

– Soha!

– Nem soha! Majd a végtelenben…

Natasa szeme furcsán villant.

– És hogyan érzed magad ettől a… ?

– Amíg azt kellett hinnem, hogy talán megőrültem, rosszul… Nem volt semmi kapaszkodó, semmi támpont, csak jöttek az erős késztetések: tedd ezt, nézd azt, várj valamire, amiről azt sem tudod, micsoda… Most már jó! Most már csak várni kell egyfajta boldogító révületben…

– Hát, anya, én ettől is kikészülnék!… Nincs valami piád! Most nagyon innom kellene pár kortyot!

 

 

Folytatás: hétfőn

Legutóbb szerkesztette - Józsa Mara
Szerző Józsa Mara 114 Írás
Nagy változások közepén vagyok - az írás ad erőt, az íráshoz pedig a zene.