Sonkoly Éva : A csend beszél

Lehunytam a szemem… *

Május az év legszebb hónapja, hiszen virágban állnak a fák, madárcsicsergést hallani parkokban, erdőkben. Újjászületik a természet. Ó de sokan megírták ezt már nálam sokkal szebben…

Vasárnap, késő délután vettem a kezembe a könyvet. Régen olvasott, kedvenc regényem Kodolányi Jánostól a Pogány tüzek. Ha olvasok, megszűnik számomra a külső világ, idő, tér, minden. Alig vettem észre, hogy besötétedett.

Letettem a könyvet a kisasztalra, s lehunytam a szemem, pihentetni egy rövid időre.

Nem, nem aludtam, nem szokásom csak késő este. Mégis olyasmit éreztem, ami csak álmában történik az emberrel. Lágy simogatást a hajamon. Édesanyám keze volt ilyen… régen. Szinte hallottam a hangját:

— Aranyhajú kislányom!

Nem csoda — gondoltam, hiszen minden tavasszal különös álmok hozzák vissza az elmúlt éveket – és őket.

Nézem azt az aranyszínű selyemszalagot, amely kikandikál a könyvből. Ott, azon az oldalon…

Egy szláv pap, Kirill atya titokban beszélt a honfoglalás után letelepült magyar jobbágyoknak egy kis földbe vájt kunyhó mélyén Jézusról, az ő megbocsátó szeretetéről.

Bese apa, a falu pogány ura pedig megkorbácsoltatta azt, aki sátrának küszöbére hágott.

Tudni sem akart fiáról, aki az augsburgi vesztes csatából érkező gyászmagyarok egyike volt, orra, füle, megcsonkítva, járta az országot.

Megbocsátás? Elém perdül a szó és belevész a májusi akácillatba. Lassan elvirágzik a fa, virágainak múlása fanyar, kesernyés…

Mennyi emléket hoz felszínre bennem…

Az a régi májust, szüleim értelmetlen halálát.

Még ma sem sírtam el könnyeimet.

Valaki tizenöt évet töltött börtönben. Ez annyi idő, amely alatt egy megszületett csecsemő kamasz fiú, vagy serdülő lány lesz.

Azóta éli hétköznapjait. Bármelyik bevásárlóközpontban szembe jöhet bárkivel, velem is… Kérdezhet, segítséget kérhet. Választ kap, segítik is…

Bűnök… Büntetések…

Régen… Ma?

Tizenévesen úgy gondolkodtam, hogy életlopásért életlopás jár!

Ma? Két életért?

Nem tudom…

Sokféleképpen gondolkodhatunk erről. Azt hiszem, akit személy szerint nem érint, annak könnyebb a humánus oldalra állni… de hol állok én?

Nézem a könyvet. A szláv pap tanítása valóra vált. Már nincs halálos ítélet…

Az elkövetőnek nincs, de itt maradtam én az örök fájdalmammal, hozzám

 

a csend beszél

halkan súg.

Ne félj-szavak,

hiány-pillanat.

Fut a gondolat,

idézni álmokat.

 

2011. május 23.

 

Legutóbbi módosítás: 2011.05.23. @ 08:58 :: Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 580 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"