Marthi Anna : Bolond

 

Ó, te kísérthető emberi!

Mily méltó lelked a testiségre is.

Itt vagy, még élsz,

járomcsontodat nem köti több sóhaj.

Altested szemérmét ruhákba csavartad,

kelmékből kibújni óhajtana.

 

Ámulatba ejt, ha lélek látta,

mint a pórusokon átfénylő bőr, siket térben.

Itt nem garázdálkodik többé  az értelem,

verembe zuhan a külvilág.

Lobogva tiszta gyertyacsonk viaszán

könnybe fordul a csend –

reményt botolva sejlik fel irgalma,

irgalmatlan-ártatlanul –

a kósza perc.

Repedések,

falióra taktusainak

ütemes monotóniájában nyílsz…

Már nem keresnél másik búvóhelyet,

 

nem

csak

szavakba

gyűrnéd

életed.

Legutóbbi módosítás: 2011.05.23. @ 09:27 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1341 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak