B.G.Boróka : Társkereső II.

2. rész *

 

 

 

A szombat rendhagyó volt számomra, este 7-re teniszezni mentem, helyettesítettem egy barátomat, aki hosszúhétvégézni ment a barátnőjével, beugrottam a helyére, az érdi teniszpályára negyediknek. Ismerős volt a társaság, de partneremmel most találkoztam először. A kétórás játék után beültünk frissítőre egy közeli presszóba. Mire a mosdóból visszaértem új partnerem aktuális munkájáról beszélt.

    Nyomozóként dolgozik az érdi rendőrkapitányságon, ahol hosszú ideje egy sorozatgyilkos után nyomoznak. Több gyanúsítottuk van. A tag sorban megfojtja, de előtte elkábítja, és perverz módon megcsonkítja áldozatait. Személyiség elemző segítségével már sok mindent tudnak az elkövetőről, de még nem sikerült tetten érni és így csak közvetett bizonyítékok szólnak ellene. Most titokban megfigyelik őt és környezetét. Már 9 embert gyilkolt meg. Minden bizonnyal egy kisebbségi érzésben, vagy bizonyítási vágyban szenvedő pszichopatáról lehet szó, és annak hogy megkínozza áldozatait, egy korábban elszenvedett szexuális atrocitás lehet a magyarázata.

Hazafelé az járt az eszemben, hogy mennyire felháborító, hogy hiába fejlődik a világ, a technika, az ilyen mocsadékok ellen, akik büntetlenül szedik áldozataikat, mégis tehetetlenek vagyunk.

Tenisz után, újabb elcsent kötettel hónom alatt fordultam be az aluljáróba. A közelgő metrószerelvény erős huzatot kavarva a magasba emelte a nap folyamán szétszórt papírszemetet és a felfelé kavargó szeméttölcsér belecsapódott az arcomba, és ez kissé megzavart. A metró beérkezése után gyorsan léptem be az utolsó kocsiba. Egy részeg hajléktalan ült az egyik ülésen, mormogott magában valamit és fél kézzel hadonászott. A kihalt szerelvény némi bizalmatlanságot keltett bennem, furcsa volt ez a korai elhagyatottság. Mintha egy szellemvasúton utaztam volna. A megállóból vészes sikítással futott ki a metró, alig volt fel- s leszálló, így a megszokott 20 perces utam sokkal rövidebbnek hatott, nem is bántam. Jobbnak láttam minél hamarabb az otthon melegében lenni, hogy féltett szerzeményem újból birtoka vehessem.

A megszokott whisky és fagylalt mellett végre belemélyedtem immár az utolsó kötet olvasásába. Tudtam, hogy ez egy nagyszabású kirakós része és már csak a végkifejlet hiányzik, hogy összeálljon egy nagy egésszé, azaz egy sorozatgyilkos hátborzongató történetévé. Ahogy egymásutánban olvastam el a könyveket, kerültek a helyükre a kirakós darabjai, és éreztem, hogy az utolsó kötet adja majd meg a kulcsot ahhoz, hogy a dolgok végül is értelmet kapjanak, magyarázatot nyerjenek. Most már csak a végkövetkeztetés és a miértekre megkapott válasz hiányzott, amire még várnom kell.

Vasárnap reggel hétre végeztem az olvasással és ahelyett, hogy elfogott volna az álmosság, mert egész éjjel olvastam, egyre erősödött bennem az izgatottság. Felcsigázott, hogy hamarosan birtokosa leszek a tudásnak. Nem is tudtam pihenni, inkább nekiláttam takarítni, összekészíteni a szennyest.

Sorban pakoltam ki a ruhákat és a tegnapi teniszpólóm zsebéből kicsúszott egy szórólap!

 

„Tisztelt Felhasználó!

 

Tudomásunkra jutott, hogy a www.addakezed.hu társkereső portálon, álnéven, egy különösen veszélyes, pszichopata körözött személy szedi áldozatait. Gyanútlan férfiakat hálóz be. Gyanúsítottunk egyszer kihívó kokottként, máskor üzleti eleganciával téveszti meg kiszemeltjeit. Fokozott nőiességével a közelükbe férkőzik, de valójában csak irodalmi műveihez keres valóságosan átélhető deviáns tapasztalatokat. Áldozatait hidegvérrel küldi a másvilágra, általában szeretkezés közben. A módszere az, hogy elkábítás után, hatalmas melleivel megfojtja áldozatait, de előtte a szerencsétleneket nemiszervüktől is megszabadítja az erőteljes sokkhatás érdekében.

Térfigyelő kameránk jelezte, hogy az utóbbi időben a XXIV. kerület Kamilla tér környékén észlelték a veszélyes személyt!

Kérjük, amennyiben ön is találkozott a kérdéses illetővel, mielőbb lépjen kapcsolatba körzeti megbízottunkkal, mert ön veszélyben van!

Kérje mielőbb a rendőrség védelmét és tegye meg tanúvallomását!

 

XXIV. kerületi Rendőrkapitányság Életvédelmi osztály”

 

Honnan kerülhetett ez a papíros a zsebembe? Igazából nem is fontos, a tenisz után markolhattam fel a számlával és néhány szórólappal együtt a presszóból. Azért kíváncsi lennék erre a nőre, – hatalmas melleivel megfojtja áldozatait! Nevetnem kell!

Miután kitakarítottam és összerámoltam a lakásban, gondoltam megszervezem a jövő heti munkámat. Elővettem a laptopot, de furdalt a kíváncsiság, folyton a szórólapon szereplő sorozatgyilkos jutott az eszembe. Gondoltam, ha a rendőrségnek bizonyítékra van szüksége, lehet, hogy éppen segítségükre lehetek, mondjuk a fotóimmal.

Csatlakoztam a netre és regisztráltam magam az „Addakezed” társkereső oldalon. Nem tettem fel képet és az adataimat is némileg megváltoztattam. Próbáltam olyan férfi benyomását kelteni, aki már régóta magányos és nagyon vágyik egy nő társaságára. Majd beírtam néhány adatot az elvárásaimról és 42 oldalnyi, igényeimnek megfelelő női adatlapot hozott fel a program.

Nem is értem, mit akartam ezzel, hogy jutott eszembe ilyen hülyeség? Hogyan találnám meg ennyi nő közül, vagy miért pont engem választana? Tényleg elment az eszem, hogy csalinak kínálkozom fel.

Mivel az elcsent kötetek végére értem és ki tudja, meddig kell várjak az utolsóra, a hétvégéim lassan teltek, unalmasak voltak. A hónapokon át tartó olvasás annyira megszokottá vált, hogy hiányérzetem támadt. Próbáltam a neten utánakeresni az írónőnek, hátha találok valami utalást, mikor jelenik meg az utolsó rész, de csak annyi volt mindössze néhány irodalmi oldalon, hogy ősz végére, de legkésőbb karácsony előtt már a boltokban lesz a regény, így nem is volt baj, hogy hétvégére újabb elfoglaltságot találtam magamnak, neten társkeresős levelezős-randizós programot.

A munkámra nem igazán tudtam koncentrálni. Minden szabad pillanatban a laptopra figyeltem, hogy mikor jelzi: üzenetem van. Naponta négy-öt nőtől kaptam megkeresést, és persze mindegyikre válaszoltam, próbáltam elérni, hogy néhány levélváltás után összejöjjön a randi. Azt korábban megtudtam a nyomozótól, hogy a gyilkos mindig szombaton öl. Így csak olyan nővel próbáltam randizni, aki ragaszkodott a szombati találkozóhoz.

Le a kalappal fiúk! Ember legyen a talpán, aki helyt tud itt állni. Nap, mint nap — még ha levélben is — udvarolni, nőknek tetsző, minél változatosabb hazugságokat kreálni, hogy magam a legvonzóbb mivoltomban tudjam feltüntetni… ez igazán kimerítő feladat és persze mindezt úgy, hogy szeretett Zsuzsám ne sejtsen meg belőle semmit. Mit is gondolna rólam, ha megtudná, hogy szombatonként, amíg ő a laptopja elé görnyedve írja regényét, versét, antológiáját, vagy aminek éppen hívja, addig én meg önként felajánlkozom egy kis kasztrálásra egy sorozatgyilkosnak.

Két hónapja játszom, és úgy éreztem, nem bírom tovább. Teljesen kimerültem, és már szinte feladtam ezt a társkeresős dolgot, mikor üzenetet kaptam. Randevút kértek tőlem szombatra. Az illető nem tett fel magáról fényképet így az ismertetőjel a találkozón egy piros sál. Amilyen lelkes voltam a készülődéskor, úgy szállt el a bátorságom, amikor közeledtem a megbeszélt randihely felé. Végül is úgy okoskodtam, hogy nem megyek be a presszóba, kintről fogom figyelni és fényképezni, ha majd csalódottságában végül elmegy, a piros sál méltó ismertetőjegy lesz.

Kicsit korábban értem a presszóhoz, bementem, körülnéztem, de én persze a megbeszélt piros rózsát nem vittem magammal. Nem láttam senkit piros sállal a nyakában. Kényelmesen elhelyezkedtem a szemközti parkban egy padon és látszólag belemélyedtem a telefonálásba, fél szememmel az ajtót figyelve. Negyed nyolc felé, egy hosszú szőke hajú nő lépett ki rajta, sötét napszemüvegben, nem volt rajta piros sál, de láttam, hogy a tömött retiküljéből kilátszott valami piros, úgy éreztem, csak ő lehet az.

Bementem a presszóba:

— Nem látott itt egy nőt, piros sállal a nyakában? — kérdeztem a pultost és idegesen néztem az órámra, azt a benyomást keltve, hogy elkéstem a randiról.

— De igen, megivott egy ananászlevet, majd pár perccel ezelőtt ment ki, éppen elkerülték egymást.

Jól sejtettem. Most már bánom, hogy nem fotóztam le! — gondoltam magamban.

— Ne aggódjon! — szólt utánam a pincér. Bizonyára megsajnált. — Van olyan hónap, hogy minden szombat este itt van. Találkozik valakivel, itt vannak fél órát és mennek. Ha mázlija van, egy hét múlva szombaton újból itt lesz.

— Köszönöm! Sokat segített — mondtam a pincérnek.

A következő szombaton, ott ültem megint a padon, fényképezőgépemmel tettre készen és vártam. Fél nyolckor az én hosszúhajú nőm, piros sállal a nyakában, a kezében piros rózsával kilépett az ajtón egy férfival. Gyorsan kattintottam néhányat a gépemmel és boldog voltam, úgy éreztem, hogy valami nagy dologba csöppentem.

Legutóbb szerkesztette - B.G.Boróka
Szerző B.G.Boróka 80 Írás
Régebben az írást belső kényszerként éltem meg, jelenleg számomra az öröm és az önkifejezés eszköze.