Tiszai P Imre : Eszmélés

Rohadtul nyilall belém a reggel
egy ébren átforgott éjszakát
söpörve a szétfeküdt ágy alá.
Égett íz? kávé kaparja torkom
és az érsz?kületekben vánszorogni
kezd a vér a pusztuló agysejtek közé,
mint aszály idején a sziksós földbe
hulló, csak porfelver? elfutó zápor.

Maszat id? bámul be az ablakon
lucsoktól csipás szemekkel az
erkélyrácson megül? galambszar fölött.
Hócafatokat kavar a jeget
markoló szél, kiröhögve a pár nap
kora tavaszra éled? madarakat.
A tegnapi mosatlant megbámulom a konyhában
és bevágom a rozsdásodó tálba ázni.
 
Gy?rött dobozából el?kaparom utolsó
szál fonnyadt cigarettám, rágyújtok,
s az els? fojtogató slukk után
ásítós-lassan ébredek.

 

—–

Imre, bár lehet “átirat”, de ahogy már jeleztem még mindig vannak benne olyan gondolati egységek, melyek nem illeszkednek be az irodalom elég széles palettájába. Ne akarj akkorát, és olyan nagyot írni, mert hidd el, nem mindig hallja meg az ember, az olvasó, a zajos, ordító gondolatokat. Persze a tehetetlenség, a fájdalom képes olyan képeket “szülni”, amik meg tudják rezegtetni a világot, de van, hogy id?t kell adni neki, hogy némileg lecsillapodjon, és valami tiszta hang kerüljön elénk.

Azt is írtam keresem Pálinkás Imrét. Nekem ezek valahonnan, valamiért felvett klisék, amik lehet tetszet?sök ( kis számú olvasónak ), de ne akard már az elején eldönteni, behatárolni az olvasó táborod.

Ezt még mindig nagyon meg kellene húzni, mert tényleg jó vers lenne, de nálam a galambszar, meg a lucsoktól csipás szem nem képvisel irodalmat.

 

Nálam így szólna a versed:

 

Belém nyilall a reggel
egy ébren átforgott éjszakát
söpörve a szétfeküdt ágy alá.
Égett íz? kávé kaparja torkom,
és az érsz?kületekben vánszorogni
kezd a vér a pusztuló agysejtek közé,
mint aszály idején a sziksós földbe
hulló, porfelver? elfutó zápor.

Maszat id? bámul be az ablakon.
Hó-cafatokat kavar a jeget
markoló szél, kiröhögve a

kora tavaszra éled? madarakat.

Gy?rött dobozából el?kaparom utolsó
szál fonnyadt cigarettám, rágyújtok,
s az els? fojtogató slukk után
ásítós-lassan ébredek.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Tiszai P Imre
Szerző Tiszai P Imre 388 Írás
"tegnap" stigmák égtek rám, számon csókod mart égőn fájón sebzett vágyódást tested font rám őrlődőn kínzó stigmákat s mert én csak "bennünk" élek, némán mindent eltűrök büszkén