Asztal előtt ülök,
papírkupac rajta,
minden lapra írtam…
Egyik sem akarja
visszaadni nekem,
amit rájuk róttam,
egész éltem gondja
van most elmúlóban.
Nem tudom a jövőt,
csak a múltam éltet,
az hogy holnap mi lesz,
már nem az a lényeg.
Szeretnék egy kicsit
még élni a mának,
addig, amíg lehet,
hogy érezzek, lássak.
Megmártózni kicsit
mámoros reggelen,
csendes lustaságban
hagyva, hogy így legyen.
Ki tudja hogy hányszor
virrad még rám hajnal,
hányszor látok álmot,
amely megvigasztal…
Legutóbbi módosítás: 2011.01.20. @ 21:45 :: Murák Tibor
