amolyan beszélget?s,
de pöröl?s
Perlando
Ahogy befejezte Kosztolányi, meg ahogy
Szabó is szokta volt – talán egyszer? beszéddel,
belegyökerezve a valóságba, de fejem föltartva,
kilátni és rálátni mindarra, ami kibírhatatlan,
de szép is bír lenni, mert a küzdelem az,
és a belenyugvás, meg a mocsok nyelése és a fulladás,
és szép, akár egy szívlövés, vagy a némaság, mi fáj,
és gézcsók, ha már a n? is ott tátja száját – mivégre.
Ki segít, ha elfullad a baráti majdnem hang,
ha megmarad a némaság, szívszélh?dés, miegymás.
Hát nem. Ki a fene akarta – és idehoztak. Ki szeretné, s
kitoloncolnak, el?tte megfájatnak, hogy könny? legyen.
Köszönet annak, akit nem ismerek; attól, akit nem
így ismertem, akiért felel?sséget hogy’ is vállalnék.
Nem az vagyok, ki voltam egykor, nem az leszek,
ki most ezt írja. Mert állati énemmel sz?kölök
akkor, amikor azt kell tennem, nem versviselkedni.
Se labirint, se undor, se tükör. Nincsenek szimbólumok.
Legutóbbi módosítás: 2010.12.04. @ 21:41 :: Petz György
