Marthi Anna : Merész

sajog a visszeres lábad,
bár lomhán, puha papucsban
ébrednél fel, mankód a tett,
és sürg?-forgó leng? ajtó leszel.
Sorsfordító, ha kimászik a támasz,
ha leomlik a szó, helyébe ér, viszket,
b?vkörébe vonva két kezed,
csillámlik és letörölhet?, mosolyt
fakaszt, harcba szállsz, jóságod
id?t rabol az észt?l, tágítva azt,
hamar túl leszel rajt’… megérte,
sóhaj mellé lebben a tiszta ing,
vasalód h?zöng, ? h?s, forró

fejjel is elsietett, mit tehetett,

a tehetetlen!…Szegény!

Legutóbbi módosítás: 2010.12.21. @ 07:46 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1341 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak