Nem oldja nyelvem a múltat,
feloldozást, már csak magamtól kérhetek.
Évek zuhogtak el – mint vízesés – mellettem;
míg a kómás szív gyászfátyolban merengett
odabenn, a magam börtönében – az Emlékek tükrére,
hol az igazságot, végül hazugságomban lelte:
Mert mi egykor büszkeség volt, ma gyávaság lehet,
hisz utólag, mindenkor, csak okosabbak lesznek.
Néha mást súg a szív, s az ész mást felel,
pedig szenvedély nélkül minden szó,
csak hazugság lehet.