Felhőkön járni…
Pehely-talppal érinteni
ködös testét…
Égen járni…
Fényleni a fényben,
Könnyezni az esővel,
Ráborulni a világra…
Életem életükbe lehelni…
Táncoló fák
Vontat az éjszaka bús vonatán, üde gondolat ébreszt.
Fák táncát figyelem, lombjaiból hasogat
rongyot a szél. Nekem őrjítő, ez a tánc: ma haláltánc.
Nemzetem ősei ők. Elfeledett feledők.
Hősei szép honjuknak s ellensége a többinek.
Gyilkosok és örökön szentek! E két feleink.
Nyugalom, biztonság,
mikor karodba zársz.
Ha ketten vagyunk,
Egymástól rabok,
s szabadok.
De, ha ott állunk
egymással szemben,
vagy fekszünk
egymást ölelve,
nincs szó,
és nincs világ.
Ketten vagyunk,
álmot élünk éberen,
hol csak gondolat suttog
és valami sodor,
ami belül lüktet,
szétfeszít és robban.
Pedig csak fekszem,
téged ölelve,
csak élvezem a békét,
hogy ott vagy mellettem
s közben olyat érzek,
amit még nem:
Nyugalom, biztonság,
mert karodba zársz.
————————————–
A második és a negyedik szakaszban van némi elevenség, a többi javarészt sablon. Csak érezni szép. Dolgozz még rajta, kedves Szerz?, így nem f?oldalra való.
————————————–
Köszönöm az épít? kritikát, és hogy ilyen gyorsan foglalkozott a versemmel, amire választ is kaptam. Megértettem az indokát, Kedves Szerkeszt?, de ez a vers túl régi, és Így kedves nekem 🙂
—————————————
Természetesen megértem, valóban megértem, de így alatta marad az elvárt szintnek és a te korábban megismert írásaid szintjének. Érdekes egyéniség vagy, egyedi íz? gondolatfutamokkal, el?re nézzünk inkább, a nosztalgia maradjon a fiókban.
Nem oldja nyelvem a múltat,
feloldozást, már csak magamtól kérhetek.
Évek zuhogtak el – mint vízesés – mellettem;
míg a kómás szív gyászfátyolban merengett
odabenn, a magam börtönében – az Emlékek tükrére,
hol az igazságot, végül hazugságomban lelte:
Mert mi egykor büszkeség volt, ma gyávaság lehet,
hisz utólag, mindenkor, csak okosabbak lesznek.
Néha mást súg a szív, s az ész mást felel,
pedig szenvedély nélkül minden szó,
csak hazugság lehet.
Sivár sík háló
Hol csend szövi a mámort.
Hangtalan halk zápor———————vagy hangtalan, vagy halk
Egy sír kövén állok.
Benne van egy emlék,—-a sírban ? Akkor az ’emlék” nem a legsikerültebb szó itt
s egy fiatal, régi kép.————ez is fából vaskarika: egy fiatal, régi kép
Egy újabb fennkölt gyászmenet
Teliholdat siratnak a
két-kesely?k. Táncuk
lassú, röptük izzó.
Két kesely?, már ártatlanság
nélkül, ám b?n tova
t?lük élvezik a
Telihold násztáncát.
Két izzó porszem
az éj tükrében.
A Parázs Múzsa, ha
én a t?z, ? éltet?m.
A szükség nyomorult
rohamán kopogtat
a másnap, s vége szakadt
a tépel?d?, fennkölt
násznak. Ahonnan
már a Nap felé
menetel az éj
parázsa, s a gyász
meg?rül, a menet
tovavágtat a feledés
felé — az átlag
felismerés: kiben ritkát
hitt a gyászmadár lánya.
2007. 07. 31.
Már pírkad.Kezd?dik a hajnal
utolsó felvonása.
Egy bennem él? heged?szó
mit?l nincs nyugovásom.
Hagyom magam,
hadd sodorjon
ez a zúgó morajlás.
Lehunyt szemmel
érkezem a bús
hangú szirénhez.
Felkelek odaát,
hol e dal kesereg.
Kutatom forrását,
de a heged?st nem lelem.
Tekintetem az ég,
és faggatom a szelet.
Ölbe vesz,cirógat,
(a) búgó hanggal átölel.
Az a dal,Az a dal,
az a morajló heged?szó!
Alkony van… észlelek…
a zöld tenger énekel.
Már pírkad. Kezd?dik a hajnal
utolsó felvonása.
Egy bennem él? heged?szótól
nincs nyugovásom.
Hagyom magam,
hadd sodorjon
ez a zúgó morajlás.
Lehunyt szemmel
érkezem a bús
hangú szirénhez.
Felkelek odaát,
hol e dal kesereg.
Kutatom forrását,
de a heged?st nem lelem.
Tekintetem az ég,
és faggatom a szelet.
Ölbe vesz, cirógat,
(a)búgó hanggal átölel.
Az a dal, Az a dal,
az a morajló heged?szó!
Alkony van… észlelek…
a zöld tenger énekel.
mely veszélyt jelez
csend
másnak nincs helye
csend
hol minden hallgat
csend
hol vihart várnak.
Csönd – pokol
tornác zargat
golyóval töltött
pisztoly füstje
csendet jelez
utána…el?tte.
csend
mert mindjárt l?nek
csend
mert Valakinek már vége
csend
egy gyilkos születése.
halott…
csend…
2009.X.2.
Egy cikkr?l
Száll a madár ágrul ágra,
Száll az ének szájrul szájra…
Kesely? étke ott a tetemed.
Anyád életért méreggel
etetett.
Színes f?szer volt az
anyatejed.
Temet? föld helyett,
mert nálatok a természet
a szokás,
nap, és baktérium
oszlatja tested
martalékát.
Szül?d helyett, ki
nefelejtset rakhatna rád,
holttestedre gyomrodból
n? ki a virág.
Száll az ének szájrul szájra,
Csak ez a madár, már nem száll ágra.
Vannak-e még, kik
nem mennek el mellette?
Vajon meddig pusztítunk még,
és mit termel az végbelünk?
Amerika! Ez kell nekünk;
Legyünk mi a lerakodó helyük!
Amerika? Ez mind inkább
közhely már.
Pusztítsunk csak tovább,
hisz legf?bb ellenség ki
lehet nagyobb magunknál.
Szállt a madár ágrul ágra,
Csak ez a madár szállt halálra.
