Kisslaki László
Nagyon szeretek úgy szétnézni a világon, az életünkön, ahogyan ő láttat. Olvasás közben sokszor van olyan érzésem, hogy kikacsint rám: értjük egymást? Ó, igen!
J. M..: Kedves Laci, beszélj magadról!
K.L.: Véletlenül élek itt Németországban, mert annak idején itt járt le a szolgálati útlevelünk. Azért írom többes számban, mert Béla bátyámmal és Laskawy Attila barátunkkal, mint „Trio Laki” jártuk a világot. Ha akkor úgy hozta volna a sors, vagy az ügynökségek akarata, hogy más országba szólítson a szerződésünk, talán ma svájci, angol, norvég, izraeli, vagy éppen luxemburgi lennék. (Útlevelem szerint). De mindezekhez fontos volt, hogy megszülessek Budán, 1946. Szeptember tizenharmadikán. A zuhogó esőben, délelőtt, hazafelé nagyon zötykölődött velünk a villamos, de hát erre, érthető módon már csak halványan emlékszem. Közben eltelt hat, jelentéktelen, szürke évtized. Gyerekkorom hajnalát többnyire betegségem miatt Kéthely községben, Somogy megyében töltöttem nagyapám konzervatív keze alatt. Ott vésődött belém az állatok szeretete, mert az istállóban több melegséget kaptam, amit három kórház és két szanatórium személyzete együtt véve adhatott.
J.M.: Nemrégiben olvashattunk egy némileg erről szóló történetet.
K.L.: Közben a szokásos iskolák: Óvodai tanulmányok (kis– és nagycsoport), általános iskola, – abból egy évfolyam Farkasgyepűn, a szanatórium iskolájában. – Érettségi, országos bajnoki cím az akrobatikus tornában. Majd ezt követte az Artistaképző Akadémia vizsgadiplomája. – Holott katolikus pap, vagy régész szerettem volna lenni szívem szerint. – Később, az itteni német újságokban jelentek meg jelentéktelen, de fizetett írásaim Kiss László név alatt, mert ez ritkább errefelé, mint odahaza. Jelenleg minimális nyugdíjból élek. Abból megvan a mindennapi kenyér és a meleg lakás. Időnként utazgathatok is szerényen, ha kedvem tartja. A St. Bonifatius templom Karitász szervezetén belül, idős, egyedül élő urakat és hölgyeket látogatok, csupáncsak úgy megkérdezni, hogy, hogy vannak és mi újság? De ők érzik is, hogy tényleg érdekel, amit kérdezek. Mellette tanítom az idegen ajkú gyerekeknek az irodalmat, történelmet, meg egy csipetnyi humanizmust; – igaz, az utóbbira mostanság nemigen van kereslet.
J.M.: Mióta írsz?
K.L.: Öt éve
J.M.: Miért kezdtél el írni? Mi inspirál?
K.L.: Szórakozásból.
J.M.: Hogyan fogadja a környezeted? A lakóhelyeden tudnak erről? És a családtagjaid? Támogatnak, kapsz segítséget tőlük?
K.L.: A környezetem tud róla, és örömmel olvasnak. Segítség mibe is kellene? Nincs rá szükségem.
J.M.: Mik a vágyaid? Emberként… Íróként…
K.L.: Továbbra is békességben írni és továbbra is örülni, hogy nem csak egyedül olvasom a novelláimat.
J.M.: Van–e példaképed? Vagy kinek a művészete van rád hatással?
K.L.: Móra Ferenc, Heltai, Tersánszky, Lénárd Sándor, George Tumpeck.
J.M.: Mi a célod az írással?
K.L.: Szórakozni és szórakoztatni.
J.M.: Elégedett ember/író vagy?
K.L.: Igen. Meg miért is ne lennék elégedett? Hiszen van mit ennem, könyvtáram, meg van mit felvennem, és télen meleg a lakásom. Meg szeretem az engem ismerő embereket, és többnyire ők is kedvelnek. Mi kell még?
J.M.: Mit üzensz a kezdő írótársaknak?
K.L.: Sokat olvassanak. Klasszikusokat is…
J.M.: Mesélj a munkamódszeredről!
K.L.: Csak jókedvvel lehet jót írni. Módszerem nincs. Ha nekiülök az írásnak, az első mondatok után már hagyom, had csináljanak a szereplők azt, amit akarnak. Ha ne adj Isten, valamelyik alak túllépné a megengedett erkölcsi normákat, akkor legfeljebb megöletem, vagy száműzöm a novellámból.
J.M.: Mi eddigi legnagyobb sikered? Hogyan hatott rád és a további munkásságodra?
K.L.: A legnagyobb sikerem volt, amikor egy pályamunkámért elismerést, és egy kalap pénzt kaptam. Legjobban azért az, hogy megkaptam a „Verő László emlékérem 2010” évre, a prózáért – díjat. – Természetes, hogy az ilyesmi motiválja az embert. Ahogy a bel– és külföldön megjelenő írásaim is.
J.M.: Kapsz visszajelzést az olvasóidtól.
K.L.: Egy országos lapban minden hónapban megjelenik egy–egy novellám. Örülök, ha néha visszahallom, hogy az olvasók nem csak a képeket nézegetik, hanem az én írásaimat is elolvassák. Még senki sem gyújtotta meg tiltakozásul a – politikamentes – lapot.
J.M.: Hol olvashatóak a műveid?
K.L.: Zöld Újság, Napút, Búvópatak, Sikoly – Újvidék, Napsziget, Vasárnap – Erdély, Szabad Újság –Pozsony, Hét nap – Vajdaság, Ceglédi diadém, stb.
J.M.: Utolsó kérdésem egy számomra meghatározó olvasmányélményhez kötődik. Kérlek, mondj el mindent Keresztelő című novelládról! Mikor írtad? Milyen előzménye volt? Mi hozta az „ihletet” hozzá? Minden, minden érdekel vele kapcsolatban!
K.L.: Egyszer teljesen feleslegesen eltöprengtem azon, hogy mi lenne a világból, hogyha a paranoid őrülteket – persze csak azok, akiknek hatalmuk van – már baba korukban lerántotta volna a macska az asztalról, vagy megfojtja a hibbant anyja, vagy olyan szerencsés lenne a világ, hogy holtan születtek volna. Esetleg még a karrierjük kezdetén meghalnak balesetben. Ez vonatkozna esetleg az őseikre is.
De az ilyen elmélkedés tökéletes hülyeség, és egészében téves. Az emberiség úgyis kitermelné magából az elkerülhetetlen selejtet, és az ahhoz kapcsolódó „szerencsés” konstellációt. Meg minden baba aranyos és ártatlan, és csak a sors keveri később úgy a paklit, hogy némelyikből véletlenül az emberiség ellensége lesz. Mert a környezete kitermelte, és megadta neki a lehetőséget, sőt hozzásegítette, hogy tökéletesen elmebeteg legyen. Ezért jutott éppen eszembe az a kis Dolfi baba; – mért nem lett volna ő is olyan aranyos csecsemő, mint bármelyik is a világon? És a mamája is aggódva virraszthatott ágya mellet, ha beteg volt, mint ahogy az anyák milliói a sajátjaik felett. Vehettem volna egy másik babát is, de éppen Braunauban aludtam egy panzióban, és ott jutott eszembe az esti sörözésnél. Persze, a gondolataimat ott megtartottam magamnak.
J.M.: Köszönöm a válaszokat, s bár némelyek lehettek volna hosszabbak, nem bánom, mert rövidségükben az aromájuk.
Végezetül csak annyit mondok: aki még nem olvasta volna a Keresztelőt…
Két hét múlva: Péter Erika
Legutóbbi módosítás: 2010.12.03. @ 11:32 :: Józsa Mara
