„Levél vagy? Azt kell megtanulni, nem szabad, csak fölfelé hull’ni”. (Szabó Éva)
Bíbor palást terül a bársonyos
fényben búcsúzó nap köré,
nyomában ködös, őszi sóhajjal
alkony borul a bús fejfák fölé.
Rőt avar takar halott világot,
fakó-kék fátyol a nyugati ég.
Temető csendjét vijjogó varjú
riasztja elhagyott kökényszemért.
Falevél perdül. Halk zizzenéssel
lehull lágyan a lábam elé,
eljárja végső, halálos táncát,
s fölfelé röpteti végül a szél.
Legutóbbi módosítás: 2010.12.05. @ 10:43 :: Gősi Vali
