dudás sándor : TÉLELŐ CSABÁN

(A vörös pulóveres hölgy mellett, középen, Elek Tibor, a Bárka főszerkesztője.)

 

 

 

Az estig még volt idő, előkészített széksorok,

üdítők, tálon pogácsák. A résztvevők gyülekeztek

ha lassan is. Volt, akit a kíváncsiság hozott

és voltak, akiket tényleg érdekelnek

a versek. A közönség megilletődötten

várt: ez most milyen lesz vajon?, mert – más!

Kis asztalnál, fotelkényelemben ültem,

szemben Kálmán és a jelnyelvi tolmács.

Szemek csillogtak, begyűjtésre váró lelkek

felajzva: foglyul ejtendő szép szavakban

gyönyörködni, amelyek áttörnek a csönd

sűrű hálóján. Levegőrezgés még igazabban

számból nem szállt! Kálmán kérdezgetett,

sok volt a közös,  menekített emlékvilág

Újszilvásról. Hallhattak íratlan mesét, sorsom,

amelyben az irodalom és az élet egybevág.

A lélek hangkereső titkait feltárva, emberi

elemeire esett szét a képzelet-mítosz,

sokaknál lett csönd ott, ahol naponta zajlik a lét!

Később dedikáltatni jöttek az asztalhoz.

Azóta tollam messzebb ment, szinte

szökve előlem. De papírtereken rám talál

ki ért és keres. Bennem pedig prolongált emlékek

őrzik gyerekkori költőtársam s Békéscsabát.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.12.03. @ 13:36 :: Adminguru
Szerző dudás sándor 773 Írás
1949-ben születtem Tápiógyörgyén, a mai Újszilváson. Szakmám könyvkötő. Nyugdíjas vagyok. 13 éves koromtól társam a versírás, az irodalom. Több önálló kötetem, s általam szerkesztett antológiám, s más antológiai szerepléseim vannak.