Az estig még volt idő, előkészített széksorok,
üdítők, tálon pogácsák. A résztvevők gyülekeztek
ha lassan is. Volt, akit a kíváncsiság hozott
és voltak, akiket tényleg érdekelnek
a versek. A közönség megilletődötten
várt: ez most milyen lesz vajon?, mert – más!
Kis asztalnál, fotelkényelemben ültem,
szemben Kálmán és a jelnyelvi tolmács.
Szemek csillogtak, begyűjtésre váró lelkek
felajzva: foglyul ejtendő szép szavakban
gyönyörködni, amelyek áttörnek a csönd
sűrű hálóján. Levegőrezgés még igazabban
számból nem szállt! Kálmán kérdezgetett,
sok volt a közös, menekített emlékvilág
Újszilvásról. Hallhattak íratlan mesét, sorsom,
amelyben az irodalom és az élet egybevág.
A lélek hangkereső titkait feltárva, emberi
elemeire esett szét a képzelet-mítosz,
sokaknál lett csönd ott, ahol naponta zajlik a lét!
Később dedikáltatni jöttek az asztalhoz.
Azóta tollam messzebb ment, szinte
szökve előlem. De papírtereken rám talál
ki ért és keres. Bennem pedig prolongált emlékek
őrzik gyerekkori költőtársam s Békéscsabát.
Legutóbbi módosítás: 2010.12.03. @ 13:36 :: Adminguru
