Sonkoly Éva : Tegnap és ma

Illusztráció: Bodor Ilona Tükörkép c. fotója *

 

 

Lassan jön a lift. Állok előtte, várok. Semmi nem sürgős, válogatom az újságokat, leveleket a postaládából. Annyira elmerültem a szelektálásban, hogy szinte megijedtem a bejárati ajtó csapódásától.

Mellém röppen két tini lány. Nevetgélnek, fecsegnek. Ismerem őket a lépcsőházból. A köszönést mellőzik már régen. Engem sem zavar a másféle világuk.

— A holnapi bulira vetted azt a vacakot? — int a reklám szatyor felé a fejével a festett vörös hajú.

— Miért? — kerekedik el a szeme a bronzos melírosnak.

— Hááát, te tudod, az a srác nem bukik erre a cuccra… — Cigarettát vesz elő a zsebéből.

— Még rágyújt — ijedek meg, úgy is kicsi a lift, levegőtlen, de nem, csak tartogatja, várja a hatást.

— Nem is azért vettem… ne hidd, hogy nem tudom… a múlt héten te is voltál vele!

Nagyot nézek.

— Na ja, nem egy nagy szám a gyerek!

— Ki az manapság? — gondolom.

— Azért utána… abban a fehér Mazdában nagyot alakítottunk…

— Ugyan már, az tavaly megvolt nekem, mit akarsz? — fordít egyet a rágógumiján.

Megérkezik a lift, beugranak, gombot nyomnak. Én pedig elindulok a lépcsőn. A többi részlet nem érdekel.

Rovom a kanyarokat felfelé és gondolkodom. Nyolc emelet van előttem, nem sietek. Lassan felérek a lakásom elé. Kulcsot keresek, majd a fürdőszobában kezet mosok. Kilépek az erkélyre, friss levegőt szeretnék. Letekintek. Négy sávos csomópont, autók tömege… friss levegő?

A járdaszigeten megpillantom azt az idős házaspárt, akik itt a közelben laknak. Életkoruk megállapíthatatlan. Lassan lépegetnek át a zebrán, kézen fogva. Mindig így járnak, csendesen beszélgetve. Micsoda különbség, az előbbi kép és ők… Színes, tarka világ.

Érteni próbálom mindkettőt, ez utóbbit könnyebb.

 

 

http://dunapart-cafe.net/index.php?page=showamusic&id=1062&catid=n

a zeneszerző (Karády István) engedélyével

 

Legutóbbi módosítás: 2010.11.21. @ 11:39 :: Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 579 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"