SZENZÁCIÓS BEJELENTÉS

*

 

 

Guszti bácsi vidáman lubickolt a tó vízében. Hogy ki az a Guszti bácsi? A B. Gyöngye téesz egyik dolgozója. Haja, szemöldöke fehér, bal orrcimpája mellett, különös ismertetőjelként félgömb alakú szemölcs virult.

Éjjel tizenegy óra. Fürdőzésre kissé szokatlan időpont, ezzel szemben csend volt, sem a táskarádiók, sem a fürdőzők nem visongtak. Guszti bácsi utálta a lármát, de szerette a vizet, ezért többnyire este ballagott a tóra, mely alig pár száz méterre fodrozott a házától. Azonban ma valahogy nem volt kedve hozzá. Már tízkor ágyba bújt, aztán csak fészkelődött, tátogott a 32 fokos hőségben, végül káromkodott egyet, s mégiscsak kiballagott.

Hirtelen sötét tárgyra lett figyelmes. Éppen háton úszott, amikor feléje repült, sebesen közeledett, majd mintegy százméternyire tőle a vízbe loccsant. Guszti bácsi megdöbbenve kapálódzott a váratlan örvényben. De semmi sem történt, elcsitultak a hullámok, s ismét csend és nyugalom honolt. Illetve mégsem, mintha a levegő és a víz is melegedni kezdett volna. Az öreg rémülten evickélt partra, s a legközelebbi telefonhoz rohant. Fél órán belül egész B. felébredt, tucatnyi gépkocsi, álmukból felvert emberek robogtak a tó irányába. Lefényképezték a tavat, Guszti bácsit…

Másnap mindenki róla beszélt, szájról szájra terjedt a hír, miszerint Guszti ufóra bukkant.

Ufó? Guszti bácsi értetlenül pislogott, amíg az unokája fel nem világosította. Ja vagy úgy! De még mennyire, hogy látott! Akkor, mint egy… Szóval óriási, úgy csillogott-villogott, hogy szinte belekábult, valamennyi ablakában manó vagy mi a szösz csücsült, még integettek is, bizony. A jámbor helybeliek szája tátva maradt. Ki elhitte, ki nem, ennek ellenére szívesen hallgatták, és újból, meg újból megkérték, mesélné el még egyszer, hogy történt a dolog.

— Miért ne! — pödörte meg az öreg lecsüngő bajuszát. — Egy fröccsért bármikor — tette hozzá kacsintva.

Akadt cigaretta, öngyújtó, kávé is… A téeszelnök acsargott, látván, hogy egyesek még a téeszbe is beszöknek, ki a helységből, ki a szállodából, gyakran külföldiek is; mind Gusztira volt kíváncsi.

— Hallod-e, öreg, jó lesz abbahagyni! — fenyegette meg a cserzett arcú elnök. — Hogy hülyíted a népet, még hagyján. De a téeszen kívül, az anyád köcsögét! Mit képzelsz, hol vagy, téesz ez vagy cirkusz?

Dohogva loholt a tanácselnökhöz, hátha megtudott valamit a tóba hullt tárgyról.

Az elnök derűsen fogadta. Utoljára akkor látta ilyennek, amikor egy szobor leleplezésére készült.

— Jó, hogy jössz, éppen rólad beszéltünk.

— Kávét? — sugárzott mézes-mázosan a fiatal és becsvágyó vb-titkár.

— Konyakot? — kapacitálta a fürdőigazgató is.

— Ejnye, mit alkartok, merthogy akartok, arra mérget veszek.

Elmagyarázták a téeszelnök tervét. Mostanában egyre üresebb a kassza. A gazdaság pang, az idegenforgalom is csökkent. Talán ez az ufó behoz néhány márkát.

— Ufó?

— Nem mindegy? — vont vállat az elegáns igazgató. — A fontos az, hogy érdeklődést keltett, ami, valljuk be, elsősorban Guszti bácsin múlott. Jó, tudjuk, nagy kujon az öreg, de ami az övé, ezért elhatároztuk, hogy a hóna alá nyúlunk. Add kölcsön nekünk, nálunk kedvére mesélgethet, méghozzá legyek és istállószag nélkül — emelte orrához illatos zsebkendőjét.

— Tessék?

— Szeretném alkalmazni — summázta az elnök. — Az öreg jó fej, ideje kiemelnünk. Gondold el, micsoda attrakció: Guszti csikós gatyában, egyik kezében pipa, a másikban karikás. Egy szó, mint száz, képezzük át az öreget!

— Éljen! — tapsolt a fiatal és becsvágyó vb-titkár.

— Sajnálom — egyenesedett ki a téeszelnök.

Elhatározták, kiemelik. Remek! Csakhogy ehhez neki is lesz szava. Guszti az övé, majd ő emeli ki. Aztán mást gondolt.

— Rendben van, ideiglenesen átengedem. Cserébe egy másikért — nézett kajánul az igazgatóra. — Vagyis Guszti megy hozzátok, a ti emberetek meg hozzánk, azaz az istállóba. Igaz, hogy ott büdösebb — hangsúlyozta gúnyosan — de hát, istenem, ott is a szocializmust építjük.

 

Ebben maradtak anélkül, hogy magát Gusztit is megkérdezték volna. Sebaj! Ha nekik jó, neki százszorta az — gondolta az öreg. Szabadon járt-kelt, általában gatyában, ami azonban úgy látszik, senkit sem feszélyezett, sőt, minél cifrábban járt, annál több turistát vonzott. A fürdőigazgatóság dokumentum- és sci-filmeket vetített, szerződtetettek néhány artistát, és tervbe vették egy planetárium építését is. A téeszben lovasbemutatót, továbbá libatömő és birkanyíró versenyeket szerveztek. Már azon spekuláltak, hogy a tévét is kihívják, amikor beütött a bomba. Kiderült, hogy az ufó egyszerű minimeteorit. Naná, előre látható volt! Még szerencse, hogy a turistáknak így is, úgy is tetszett, hogy aztán egy év múlva ezt is elfelejtsék.

Ilyen az élet! Hanem az artistaszámok azért megmaradtak. Kivéve a fantasztikus filmeket, csillagászati előadásokat, no és Guszti bácsit, aki ismét a tehenek közé került. S hogy a dolog még megnyugtatóbb legyen, valamelyik éjjel eleredt az eső, aztán csak esett, esett napokon át reggeltől estig a turistaszezon kellős közepén.

Az utca kihalt, egy lélek sem járkált. Vagy mégis? Csakugyan! Az egyik szálló mögött görnyedt alak ásott, haja, bajusza fehér, bal orrcimpája mellett különös ismertetőjelként félgömb alakú szemölcs virult. Elvégezvén munkáját, csontokat és ormótlan, kőkorszaki leletnek tűnő tárgyakat dobott a gödörbe. Párszor körülnézett, majd egy telefonfülkébe osont.

— Halló! Budapesti régészeti hivatal? Itt Guszti bácsi B.-ről — rebegte kifulladva. — Szeretnék egy szenzációs bejelentést tenni.

Szerző Petrozsényi Nagy Pál 29 írás
nyugdíjas, román-magyar nyelv- és irodalomtanár.

3 Komment

  1. Ez nagyon frappáns. Sok hasonló esetről hallottam. Sőt egyszer saját szememmel is láttam. Augusztus hónap köztudottan a hulló csillagok szezonja. Nos egyszer pár évvel ezelőtt láttuk ahogy becsapódik a Dunába egy. Másnap ettől volt hangos a tévé meg a sajtó. Egy rohadt kép vagy bizonyitó erejű fotót nem mutattak de mivel ezzel volt tele minden elhitték sokan. Hogy aznap este sikeresen kirámoltak egy pénzatomatát az még a mellékhírekben sem szerepelt csak napokkal később

Hagyj üzenetet