Még hallom, még érzem
hogy fehéren suhognak,
a köpenyek, mellettem,
a folyosón, sietnek.
A rács mögül, egyedül.
És várom, hogy újra lássam
anyám vörösen hullámzó haját.
Az ablakból a parkolót nézem,
Félek, sose jönnek vissza értem…
Bár érteném, hogy ne kelljen félnem!
A szúrós szagú szobákban,
fehér ágyakon fehér arcú gyerekek
fekszenek.
Hozzájuk öltözve kiabálnak a n?vérek.
És emlékszem egy kézre
Homlokom fölött,
az egyetlen idegenre, kiben bíztam,
habár zöld köpenyt viselt.
És fel is vágott egészen hosszan,
Hasamon ma is hatalmas a heg,
(akkora, mint Alaszka.)
És akkor nem is tudtam,
Hogy Isten megment? kezében voltam.
Fruzsina, kedves, s?rítsed egy kissé,
tedd érzékletesebbé; kissé unalmas
a bokorrímelés; fáradt a szöveg, pedig
megemeléssel zárod.
Kézcsók:
Petz Gyuri
Legutóbbi módosítás: 2010.11.16. @ 16:47 :: Papp Fruzsina