Marthi Anna : vágy-om

édesapámnak

 

 

ó, mennyit tett… kezdeném a versem,

ténfergők közt szapulva, ő jó, hisz,

– oldva kapom – bájos kincs a szép,

parányi levegős, csendbe burkolt,

szaladásból kitárt karú röppenés,

kifogyhatatlan katlana a szónak,

remete remeg, a szirt kopár,

bár fel is foghat, ó, elenged ő…

Legutóbbi módosítás: 2010.11.11. @ 10:52 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1335 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak