Megfeszültem a távolság hegyein,
láthatta bárki kih?lni lépteim;
a hovatartozást kutattam,
görnyedt táncokkal az utak kavicsszemein.
Minisztere voltam a zord szem?eknek,
vezettem a vezekl?ket utolsó vacsorára,
én ott találtam az els? olyan betegségre,
amire gyógyír, csak egy félmosoly pillantása.
És akkor lábat mostam a tiszta f?ben,
én, aki akkor porcelánból látom a világot,
és meztelen szaladtam vissza a panel létbe,
ahol mindenki csak derék alatt látott.
Legutóbbi módosítás: 2010.11.21. @ 10:17 :: Csonka János