Oldódik a magány, oldódik a bánat,
minden férfiban nyüszít az állat.
Egyre jobban értem az apámat…
– a férfiak csak vigyázni vágynak –
Kopó konokságom az éveké,
már nem zsiborog a fájás, hogy menjek.
Batyum kibontva, hazaértem és
vigyázom azt az egyetlen egyet.
Szeret?m nézem, ahogy izzó vassal
ruhákat – hétköznapokat – vasal.
Szelíd mosolya rendet tesz bennem.
A hajtott ruhák tornyai felett,
– mintha otthon lennénk – este lett:
tenyere pihen nyitott tenyeremben.
Legutóbbi módosítás: 2010.11.19. @ 08:35 :: Csillag Tamás