Boér Péter Pál : Magaslatokban

 

– Öreg, kapja össze magát! Beszerezte amit mondtam?

– Minden megvan kedvesem, itt a létra is.

– Létra! Minek?

– Azt mondtad, mindenből a legnagyobbat és

legmagasabbat szerezzem be, annak megfelelően, a tűzoltó kocsi tetejére csak létra segítségével juthatsz fel.

– Ez a művészetek sárba tiprása. Ahogyan a múltkor is egyértelművé tettem, hogy holmi önjelölt festőcskék, mindenféle cifra címekkel manipulálva, az én galériámba tizedelten sem juthatnának be. Úgy vágnám ki őket, mint a huszonegy.

– Kislányom, akkor most minden tizediket, vagy minden huszonegyediket raknád csak a nézőközönség műélvezetének örömforrásává?

– Lehet öreg, hogy minden századikat. Rakd oda azt a létrát! Különben mit pancserkedünk itt, nem tudnál egy felvonót szerezni, elég nagy felvonók vannak itt.

– A magasságok leküzdése, csak első lépésben fog ilyen -számodra megalázónak tűnő-, módon történni. Ha felmész a tűzoltókocsi tetejére, onnan az emelővel már billentelek is fel, a toronydaru speciálisan neked kifejlesztett tálkájába.

– Ugyan már! Nem gondolod, hogy egy tálkában fogok emelkedni!

– Ez csak olyan szakzsargon, egyáltalán nem tálka az, egy jókora szekrény, távvezérlésű ajtókkal, hogy ki ne pottyanj.

– Megengedem neked öreg hogy segíts, pedig simán vérig sértettél, amikor minden és mindenki feletti művészetemet aljasul pocskondiáztad.

– Ugyan már angyalom, ne vedd úgy a szívedre, nem vagyok az a nagy művész, engem az összes műved fehérre meszelt falra emlékeztet. Tulajdonképpen annak is látom, hiszen minden vásznad hófehérre van olajozva.

– Ó, keserves világ! Az ilyen botcsinálta, szomorúfűz-festő kritikától mentsen meg az ég! Vénember, a havat, a tejszínt, a csodálatos protestáns templom falait, egybefüggő, patyolat lúdtollmezőket képtelen vagy megkülönböztetni, csak azért, mert mind fehér? Ne gondold, hogy én is olyan színeket fogok használni mint az összes kicsi krumpli, akik fűrészpornak sem alkalmasak egy jelentősebb rönk mellett! Hol az a francos létra?Most fellibegek a tűzoltókocsi tetejére és tedd a dolgod! Apropó, mennyi idő alatt mászol fel a toronydaruba?

– Nem kell másznom, van benne felvonó.

– Jellemző, hogy a magad kényelmére egyből van felvonó, nekem meg ezt a hatfokú létrát tudtad csak összeguberálni!

– Kislányom, a toronydarukban általában van felvonó. Mint láthatod a magasban -jól mereszd ki a szemeidet-, ott fent van a vezérlőfülke. Fél óra alatt sem másznék fel, fiatalon nem volt gond…

– De sokat jajongunk öregem! Itt vagyok a tűzoltókocsi tetején, emelj át abba a híres nevezetes speciális kabinba, ahogy te nevezed tálkába és irány felfelé! Mindig előre és felfelé nézzen az ember, soha ne hátra és főleg nem le! Kivéve, ha magukat művésznek képzelőkről van szó, akkor mindenképpen lefelé kell nézni, hiszen önmagunk megcsúfolása lenne, ha saját magaslatunkról képtelenek lennénk nem tudomást venni és jellegtelen, minden tehetséget nélkülöző csődületet, akikre, ha egy követ feldobok, biztosan valamelyikük fejére esik,

ember számba vennénk! Nyomás öreg, csak felfelé!

– Látod kicsim azt a hatalmas, gyűszűszerű valamit? Másszál szépen bele és jól fogódzkodj meg, mert emellek! Úgy. Most a távvezérlővel kinyitom a toronydaru neked kialakított emelőfülkéjének ajtaját. Van alul egy mágneses csatlakozó, hogy ne billegjen, összekötöm a kettőt. Úgy, most szépen óvatosan lépj be. Készítettem neked -én egyetlen gyönyörű-, műértőm fogódzkodókat, ha mégis megbillenne, nehogy valami bajod essen. Bent vagy? Remek! Kapaszkodj meg, már zárom is az ajtót. Hallod mit mondok?

– Hallom hát! Ne hülyéskedj velem öreg, a fejemen itt a hallgató!

– Én most szépen felliftezek a daru vezérlőfülkéjébe. Jól fogódzkodj meg, himbálni fog egy kicsit. Azt tedd, amihez legjobban értesz! Előre és felfelé nézz, sohasem lefelé! Odalent említésre méltó dolog úgy sincs, mint tudjuk.

– Öreg, ne beszélj többes számban! A te igazi nagy bajod, képtelen vagy ezt a falat igazságot megtanulni!

– Sajnos kicsim, fején találtad a szöget. Kapaszkodj, indulunk.

– Ó, csodaszép idefent, tetszik nekem, azt hiszem sosem megyek le többé, ha nem muszáj. Az a baj, hogy muszáj lesz. A daruval állj készenlétben, ha bármikor kedvem szottyanna a hétköznapiak közé -tudod akik ott lent vannak-, leereszkedni muszájból. Szárnyalok mint a sas és csodálatos fehér műveim -legszebb a fehér csend közülük-, letarolják a semmitmondó fekete-fehér és még jobban taszító, színesben dolgozó dilettánsokat! Beszéltél a lóval öreg, hogy ne mocorogjon amíg parancsot nem kap rá?

– Beszéltem angyalom! Értekeztünk, mi sem természetesebb! A lónak megparancsoltam, hogy meg ne mozduljon, amíg az ő -mostantól fogva-, gazdája engedélyt nem ad rá. Fent vagy kicsim? A mágneses csatlakozóval a nyeregkápához rögzítem a fülkét. Kapaszkodj és nyitom!

– Öreg, ha tudnád mennyit dolgoztam az elmúlt napokban. Fél évembe került, hogy tökéletesen megtanuljam a spárgát, erre kiderül, hogy nem is hosszanti, hanem oldalspárga kell.Ezt most három nap alatt sikerült – hála tökéletesen megnyúlt combizmaimnak -, megoldanom!

– Jól van csillagom, most ülj szépen a nyeregbe teljes oldalterpesszel, ott fent jó magasan, vigyázz le ne ess!

– Dehogy esek! Csináltattam egy mellényt, jó nagyot, ha netán valami baj lenne, ejtőernyőnek is használhatom, eleve úgy szabattam.

Szegény kicsikém mennyit dolgozott, hogy a jó szívét legalább egy kicsit megkérgesítse, a művészeteket tönkretevő dilettánsok felé. Ne mindet, minden ötödiket,vagy századikat vegye komolyan és tudatosítsa önmagában, saját mérhetetlen magasságokba terpeszkedő nagyságát. Ez a ló az ő ötlete volt. Nem tudom, illik-e hozzá, akárhogy tekerem innen a földről a fejemet sehogyan sem látom. Kicsit magas, de majd a mellénye megmenti ha baj lesz, az jó nagy szerencsére.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/