„Mindenki a maga démonaival harcol.”
( téged )
messzeség ?ríz majd
a hegyek, a fák
a felh?k közt játszó
huncut napsugár
engem a folyópart
ez az ártatlan világ
hol még igazak a mesék
hol szélcsendes a táj
es?csepp gördül
ázik a f?, tágul a meder
neszez a csend ( belül )
(de ) nincs már közel
csak a szelíd Id?
s majd rám is lassan
akár testre a temet?
békét karol halk szava
….
( hiszek neki
mindig velem volt
? nem hazudott soha )
mert bár a szirmokat
?szi rozsdaszínre festi
s tikkasztó nyári napon
majd mind a porba ejti
de el sosem hagy
mindig érzem
– áthullámzik a tájon –
van, volt, és mindig lesz
( bár nem is látom )
Legutóbbi módosítás: 2010.10.21. @ 08:23 :: Szakál Magdolna
