Seres László : Kései harangszó

Szelíd szomorúságok

hegyorma hord

tágul a völgy

holt idők fényein

emésztő mélybe hullt

már a Napkorong

álomragyogás

a reményeim

 

Bekopog anyám

simogató kézzel

hozza a világ

átszűrt melegét

fáradt ujjai közt

kicsordult vésszel

tudja

ennyi öröm elég

hogy láthatom

 s lángra kapok t?le

Naprafordulttól

könnyként felajzó

felhők árnya

hogy belehaljak közben

mint sose volt

kései harangszó

a korai

szomorúságba

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.10.02. @ 13:17 :: Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.