Jagos István Róbert : Adél

 

 

 

 

 

 

 

 

– Megbasztam Adélt.

   A férfi közömbösen válaszolt arra a kérdésre, miszerint volt-e szexuális kapcsolat közte és a fent említett n? között. 

   A férj az ablakon túlra bámult. Az arcán feszül? inak egyértelm?vé tették, hogy ezt a senkiházit legszívesebben felkoncolná. Még csak nem is értette, mit evett ezen a szarcsimbókon. Dülled? szemei, félrenyalt zsíros haja, olykor cigányos vonásai és az a csíkos nadrág…

   Ha ? n? lenne, biztosan undorodna ett?l az alaktól. Így is. Félig a sétabotjára támaszkodva tett egy lépésnek alig nevezhet? mozdulatot a másik felé.

   – Nézze, ugye tudja, hogy tönkretehetem bármikor. Elintézhetem, hogy soha többé ne kapjon lehet?séget a városban. Mit a városban?! Az országban. 

   Miszter Csíkos Nadrág a fejét enyhén félrefordítva mosolygott. Szemében a huncutság, mint a szabadság zászlaja, lobogott. Nadrágja zsebéb?l el?húzott egy ezüst cigarettatárcát, majd rágyújtott. A gyufa sercegése olybá t?nt, mint egy rideg n? élvezése. Száraz és mégis lángoló. Lassan és hosszan szívott bele.  Begyakorolt mozdulat volt, nem is vitás. Miután a füstöt látványosan kiengedte, tett egy lépést a férj felé.

   – Nyugodjon meg. Tudjuk, ön szereti Adélt. A világért sem akarná azt, hogy megbántsa, ne adj isten, felbosszantaná. Volna egy ajánlatom. Az egész titokban marad. Ön páváskodhat mellette ünnepeken, én meg kielégítem vágyait. Természetesen csak testit. Az anyagiak továbbra is az ön privilégiuma lenne.

   – Még van pofája… – a sétabot remegett a kezében. – Etetem, itatom és megosztottam önnel az otthonom.

   – Nem ön, hanem Adél – miközben mosolygott a mellényzsebéb?l el?vette a zsebóráját és hanyag eleganciával a hüvelykujjával felpattintotta a tetejét.  – Mennem kell. – Azzal megfordult és köszönés nélkül távozott. 

   Ma úgy volt, hogy véget vet ennek a kapcsolatnak, de az elmúlt percek eseményei és általuk életre keltett büszkesége megakadályozta, hogy a szándék valóra váljon. Pedig már a vers is megíródott. – Jó lesz kés?bbre. Elvégre semmi sem tart örökké.

   A kapun kilépve épp az aktuális francia slágert fütyülve indult el a Szajna felé, mikor társául szeg?dött a tegnapi ?sz. Nem nézett rá. Úgy tett, mintha ott se lett volna. Csak ballagott tovább a csont-ág karok által ölelt pillanatban. Mire az allé végéhez ért, megfakult minden. A perc, az emlék és maga a lobogó szem is.

 

   Hazatért. Másnap publikálta versét és soha többé nem kereste Adélt.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Jagos István Róbert
Szerző Jagos István Róbert 159 Írás
A nevem Jagos István Róbert. 1974 tavaszán születtem. Életem nagy részét Hódmezővásárhelyen éltem le (34 év). Elég korán, 1989-ben 15 évesen kezdtem el verseket írni. Ez a lendület 1998-ig tartott. Szűk tíz év után újra neki fogtam a rímfaragásnak. 2008. óta már prózákkal is próbálkozom. Ugyanennek az évnek őszén, a Csokoládéház című versemmel, bekerültem a ÀžLírikus képzelgésÀ pályázat döntősei közé. Alkotásaim megtalálhatók több országos irodalmi portálon is. Több mint egy tucat antológiában szerepelek mint szerző. 2010-ben Kárász József díjazott lettem, ami által felkértek a Kárász József irodalmi Kör alelnöki posztjára, illetve a Dél-Alföldi Művészeti Kör alapítója és elnöke vagyok. Irányításom alatt az utóbbi kör köteteket is jelentet meg. Egy saját kötettel rendelkezem, melynek címe: Made in az idők hajnalán. Most tavasszal készülök megjelentetni a másodikat ami a Félresértett szavak címet viseli. Verseim ajtók. Bennük és általuk újraéledek - élek újra. Oldok és kötök - megtartok és elengedek. Pillanatot, indulatot, vágyat, szerelmet és gondolatot. Életet és halált. Büszke esendőként vagyok ember, férfi és magyar.