Szomorúf?z-hajamba
beletemetkezem,
eltakarja arcomról a bánat jeleit.
A világ nyitott szemmel jár,
de kíváncsi pillantásai
nem jutnak el a felszín mögé.
Maradok titokba burkolva!
Meghajló testemen
reszket? érzések cikáznak.
Az évek halvány red?i
b?römre karcolt tegnapok.
Megkopott kérgem alatt
elhalkult fájdalmak.
Lehajtott f?vel siratok egy napot.
A sors láthatatlan fejszenyomai
hasogatnak zakatoló szívemben.
Megrogyok!
Az élet partján állok,
magányos f?z vagyok.
Fájdalmamból nem adhatok,
-senki sem rogyhat bele-
alázattal meghajolva
áldásért imádkozok.
Legutóbbi módosítás: 2010.04.05. @ 18:33 :: Tóth Mária