Torjay Attila : A furulya

*

 

Még csak fél négy lehetett, de már sötétedett. Pár percenként váltotta egyik lábáról a másikra a testsúlyát, közben a bal oldalát igyekezett behúzni, a mellette álló nő válltáskája kellemetlenül nyomta. Álmosító volt a busz zúgása, jó lett volna aludni, nagyon fáradt volt. Az év legnehezebb vizsgája után buszozott hazafelé, a „Vaddisznónál” volt szigorlata. Nagyon tartott tőle, egy hétig tanult rá, de mégsem sikerült jól, a végén egy kis kettessel távozhatott. Igaz a többség meg mehetett vissza UV-re.

Fájt a feje, éhes volt, és pocsék volt ez az utazás is. Az indulás előtt már tele volt a busz, nem tudott leülni, fél lábon állt jó darabig, a negyedik megállóban páran leszálltak, akkor tudott két lábon, kiegyenesedve elhelyezkedni. Leülni pedig már csak az utolsó kilométereknél. Elcsigázva szállt le, hiába Karácsony környékén mindig nagy a zsúfoltság.

Ahogy Péter a hóesésben lassan bandukolt hazafelé, azon spekulált, mihez is kezdjen magával az ünnepekben.

A Karácsonyt barátnőjével töltötte volna, de pár hete levelet kapott Kláritól — részéről vége. Nem kér abból tovább, hogy Péternél első a tanulás és ő csak utána következik, ha a fiú egyáltalán ráér. Elege van abból is, hogy hetekig csak várja, ő bulizni, moziba járni szeretne, és egyáltalán — élni. Csak tanuljon szorgalmasan, de nélküle.

Nagy csapás volt ez, hiszen Péter őszintén szerette, megfordult a fejében a házasság is, övön aluli ütésként élte meg a szakítást.

Kivételesen nem esett jól megérkezni sem, bár szinte mindig kitörő örömmel zárta be maga mögött az ajtót a hétvégeken. A lakás ugyan nem az övé volt, a nővére hagyta rá másfél évre, amíg külföldön dolgozott, de hát csak volt egy saját lakása. Legalábbis másfél évig.

Lerakta a kabátját, és begyújtott a cserépkályhába, bekapcsolta a villanybojlert, aztán kicsit söpört, evett pár falatot, megnézte a motorját a kamrában. Végül csak állt és nézett maga elé, jobb híján kiment a városba körülnézni.

Odakint már sötét volt, kellemetlen jeges szél fújt, szinte senki sem volt az utcákon. Az üzletek rég bezártak, és bezártak a kocsmák is. Az emeleti ablakokban jól lehetett látni a kivilágított karácsonyfákat, pár helyről karácsonyi zene szűrődött ki. Lassan sétált és nagyon sajnálta magát, ahogy az üres utcát járta. Úgy érezte legjobb lenne a világon sem lenni.

Végül is hazaténfergett, és jobb híján kipakolta a táskáját. A már szükségtelen villamosság könyvet undorral behajította a sarokba, kipakolta a ruhákat, és közben kezébe akadt a furulya.

Az lett volna Klári karácsonyi ajándéka, de hát most már nem volt kinek odaadni. Pedig rengeteget talpalt érte, szinte minden hangszerboltban járt. Végül mégis a Duna parti sátraknál vett egy kézzel készült, fa hangszert.

Hirtelen ötlettel kinyitotta az ablakot, és kidobta.

— Halló, ez már nem kell? — hallatszott lentről.

— Az már nem.

— Nekem sem.

— Rendben, lemegyek érte.

Vékony, vöröshajú nő volt, mellette esett a hóba, egy kicsit megijedt. Péter zavartan bocsánatot kért, azután beszélgetni kezdtek, mindenféléről beszéltek, amíg Péter vacogni nem kezdett a vékony pulóverében.

Így ismerkedett meg Évával, és a hidegre való tekintettel meghívta egy forralt borra.

Aztán végigbeszélgették az estét, azután táncoltak, aztán reggel egymás mellett ébredtek. Együtt töltötték az ünnepeket, és együtt is maradtak.

Karácsonykor mindketten egy-egy furulyát szoktak venni egymásnak ajándékként, azóta már tizenkettő sorakozik belőlük a polcon.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Torjay Attila