*
Alattam a mélység nyílik,
a zuhanás hangja tép belém,
kezed értem nyúl,
kapaszkodok,
de a hazugságoktól síkos fogáson
kezem megcsúszik,
még gúnnyal utánam nézel,
szemedben iszonyat,
s némi sajnálat,
letérdelsz,
keresztet vetsz,
aztán ruhád leporolod,
emlékeid
lelkedből kivetve
megmarkolod,
s a mélybe utánam dobod.
A nap lement
furcsán vörös ma a fénye,
talán vér folyt az égre.
Legutóbbi módosítás: 2010.04.19. @ 12:27 :: Tiszai P Imre