Kühne Katalin : Éltek – éltek?

 

„Uram, ne engedd, hogy h?tlen legyek a világossághoz, melyet szívemben gyújtottál, csak azért, mert talán mások szívében kialudt… Én világítani szeretnék.”

 

 

Egy villanegyed legszebb részén lakott. A város felett, ahol az újgazdagok építették fel több milliót ér? házaikat. Drága és díszes villája kit?nt a többi közül, pedig azok is pompásak voltak. Hatalmas kert tartozott hozzá, amelyben a világ minden tájáról hozott különleges fák, cserjék, virágok ékeskedtek, a telek közepén óriási úszómedence árulkodott a gazdagságról. Ez a kert mégsem volt meghitt, hiába fogadott fel híres kertépít?t. A bokrokat szabályos formákra nyesték, a csodás gyepsz?nyegen nem míves szobrok, hanem m?anyag hattyúk, törpék álldogáltak. A villa belseje is arról árulkodott, ami a lakója lelkében rejlett. Aranyozott kilincsek, csillárok, velencei tükör, ébenfa bútorok, perzsasz?nyegek, minden igényt kielégít? berendezés, gépek mellett a kandallón giccses porcelánfigurák mutatták a gazda jellemét. Pénzért mindent meg lehet kapni – gondolta -, de a nemes egyszer?ség helyett csupán lelke szegénységét tükrözte vissza az egész ház. Ez utóbbit nem lehet a piacon vásárolni, ezt a szül?k tudják csak adni gyermekeiknek. Neki ilyen példát adtak szülei, és feln?ttként sem tudott másként gondolkodni.

Csaba híres ügyvéd lett, pár év alatt annyi vagyont szedett össze, amit más több generáció szorgalmas munkájával tudott csak megteremteni. ? nem azért dolgozott, hogy védenceit segítse, hogy igazságot szolgáltasson, hanem csupán azért, hogy helyzetüket kihasználva, minél nagyobb jövedelem üsse a markát. Lelkiismerete hangját nem hallotta meg sohasem. A kiskapuk és joghézagok között keresgélt. Hamar jó nev? ügyvédként tartották számon a városban. 34 évesen már több ezer pert nyert meg, s ezzel nagy vagyont gy?jtött. A becsületes emberek hamar átláttak a szitán, elmenekültek mell?le. Családja, barátai nem voltak, csak az üzleti körökben találta meg a számítását. Igaz, ott sem tisztelte senki, de foglalkoztatták, mert az nekik is hasznukra volt, amikor elsimította kétes ügyleteiket.

Csaba gyönyör? házban lakott – legalábbis ? annak vélte -, de ebben a nagy házban nagyon magányosan, egyedül élt. Rideg életét magának köszönhette. Éjszakánként nem tudott aludni, hiszen becstelensége nem ismert határokat. Bármikor elkövetkezhet a végzet, amikor felelnie kell b?neiért, nem menekülhet a felel?sségre vonás el?l. Fiatalemberként már mindent elért, amit elérhet valaki, híres és gazdag lett, de gonoszsága miatt állandó félelemben élt. Napközben is látomásai voltak, nem volt egy nyugodt perce sem. Már ott tartott, hogy magában beszélt, örökké hátrafordult, nem üldözi-e valaki. Ha a tükre el?tt állt, nem önmagát látta, hanem azokat az általa tönkretett, nyomorúságos arcokat, akik vádló tekintettel néztek rá. Enni sem tudott, pedig volt mit aprítania a tejbe. Ha valami keveset mégis evett, szinte azonnal ki is fordult a gyomrából. Mintha a b?n, ami lelkét nyomta, nem engedné megemészteni a falatokat sem. Egyre többet ivott, a villa egyik szobájából a másikba tántorgott. Sötét függönyök mögött próbált elbújni a világ el?l, de elméje még annyira m?ködött, tisztában volt azzal, hogy el?bb-utóbb fény derül tetteire és megkapja megérdemelt büntetését. Emberi roncs lett, aki csak támolygott az árnyékban, soha többé nem léphetett ki a fényre.

 

Bádogfalu egyik düledez? viskójában élt Mali héttagú családjával. A rozzant ágyakon, ócska takarók alatt öt gyermek szuszogott. A nyirkos, áporodott leveg?ben most a t?zhelyen föv? leves illata terjengett. A lyukas tet? résein, a törött ablakon a havat befújta a szél, leszállt a ládákra, a szétdobált rongyokra. Gy?z?t, a családf?t alig látták. Ha fémhulladékot, fát lopott a közeli erd?b?l, és ezt sikerült pénzzé tennie, azt nem hozta haza, els? útja a kocsmába vitte. Mali és öt kiskorú gyermeke ebb?l ritkán látott valamit. Amikor részegen, ordítozva hazaért, akkor elverte a gyerekeket, Malit f?leg, aki tele volt már törött csontokkal, arcán kék-zöld foltok, szeme bedagadt ilyenkor. Gy?z? néha hozott egy galambot, vagy tyúkot, pár szem krumplit, répát a faluszéli kertekb?l, néhány darab almát vagy körtét, de ez csak egy-két napig tartott, a fazék legtöbbször üresen tátongott, a t?zhely jéghideg volt hétszámra. Hiába várták, hogy néhány falat enyhítse éhségüket, hogy duruzsoljon a kályha, és rajta melegedjen valami ételféle. Egy kis kenyérért, zsírért, lisztért koldulni küldte a gyerekeket. Ma délben a szomszédasszony megsajnálta ?ket, hozott nekik egy kis darabka húst, az f? most a fazékban. Három napja nem ettek már.

Gy?z? egy hete hagyta ?ket végleg magukra. A gyerekek már felkelni sem bírtak a gyengeségt?l, hát még a faluba gyalogolni és ott koldulni egész nap. Pedig a templom lépcs?jén vagy a bolt mellett mindig akadt valaki, aki némi pénzt hullajtott kosarukba. Szegény gyerekek koszosak, elhanyagoltak voltak, a jó emberek utolsó forintjaikat is odaadták nekik. Mali ült a sámlin, üres, tompa, gy?lölköd? tekintettel, némán. Mi lesz velük? ? súlyos tüd?beteg, hónapok óta lázas, ha köhög, a rázkódástól úgy érzi, kiköhögi végleg a lelkét. Mélyr?l jön és id?nként az inge is véres lesz. A gyerekek karja és lába vékony, csak a hasuk nagy.

Mali didergett a b?zös lyukban, ami alig adott védelmet a hideg ellen. Nézte a rongyokba burkolt, szinte meztelen, dagadt hasú, fogpiszkáló-lábú emberformákat, akik már alig hasonlítottak ember alakra, inkább mocskos, vézna kis állatok voltak. A nyomor poklában éltek. Rajtuk ki segíthet? Mali utolsót köhögött, majd egy rongycsomóra hanyatlott, szeme végleg lezárult. A gyerekek aludták – nem az igazak álmát, álmok nélküli, fájdalmas volt ez a szendergés. A fazékban f?tt a leves, illata valamennyire enyhítette ezt a nyomort. A hó lassan mindent ellepett, rátelepedett az alvók arcára, és az anya örökre csukott szemére. Mikor változik meg egy ilyen világ? Élhetnek-e majd egyszer ?k is úgy, mint azok, akik máshová születtek?

 

Tamás egy lakótelepi bérház nyolcadik emeletén kapott egy kétszobás lakást, amikor a városba költözött. A Zeneakadémia professzoraként nem telt nagyobb lakásra. Otthona kicsi volt, de rendes. Három gyermeket neveltek fel feleségével, Fannival. Közülük kett? már kirepült, egy fiuk maradt csak velük, aki sok szeretetet és állandó gondozást igényel. Nem élhet egyedül, nem tud magára vigyázni. Fanni megteremtette a meleg családi fészket, szerényen, de szeretetben éltek. ? is zenetanár volt, férjével együtt gyakran koncerteztek. A konyhában mindig azon tüsténkedett, hogy a család asztalára finom falatok kerüljenek. Megkereste azokat az olcsóbb ételrecepteket, amelyek pompás ebéddé váltak keze nyomán. Beosztotta a kevés tanári fizetést, úgy, hogy minden szükséges dologra teljék bel?le.

Nem voltak nagy igényeik, nem akartak az utolsó divat szerint öltözni, de a három gyermek nevelése pénzbe került így is. A ruhákkal lehetett spórolni, de az ennivalóval, az utazások költségeivel nem tudtak. Úgy próbáltak hozzátenni valamit a fizetésükhöz, hogy mindketten korrepetálták a tanítványokat, otthonukban fogadták ?ket, nappal tanítottak, esténként koncerteket tartottak, a gyerekekre a nagyszül?k vigyáztak. A zene mellett az irodalom és a képz?m?vészet töltötte ki életüket. Kis lakásuk tele volt kottákkal, könyvekkel, m?vészeti albumokkal.

Szerényen éltek, de boldogan. Gyakran jártak ki a környez? hegyekbe kirándulni. A zongora és a heged? hangja gyakran hallatszott ki a nyitott ablakukból. Szomszédaik gyönyör?ségére és az utcán elhaladókra úgy hatottak e lágy dallamok, hogy mindig áhítattal néztek fel a toronyházra, ahonnan kisz?r?dött a zene. Több száz tanítványt neveltek a zene szeretetére, akik áldják ?ket azért, ahogyan átadták nekik mesterségbeli tudásukat, emberségüket. Sok koncertlátogatónak szereztek katartikus élményt virtuóz játékukkal. A töpörödött, id?s házaspár mindenkit meghódított, nemcsak a zeneteremben, hanem a mindennapok szürkeségében is, akivel csak találkoztak. A zene fiatallá tette ?ket, kezük fürge mozgása, mosolygó szemük elb?völte hallgatóikat.

Szegénységük nem akadályozta meg ?ket abban, hogy értékekkel töltsék meg kis lakásukat. Nem a könyvek, vagy a festmények ára volt nagy, eszmei értékük ennél sokkal több volt. Kis növényeiket szeretettel ápolták, a falakon a családi fotók tették szebbé otthonukat és nem a bútorok. A meleg légkör, ami életüket átlengte, az több volt, mint az anyagi gazdagság. Itt lelki, szellemi értékek és nem a tárgyak csillogtak, a kis öregek szeme fénye sugárzott. A nyomorúságot náluk nem lehetett észlelni, pedig a középs? fiuk Dawn-kóros lévén, sokat szenvedtek. A súlyos beteget sohasem lehetett egyedül hagyni, sok nehézséggel küzdöttek egész életük során. A szeretet mégis beragyogta mindennapjaikat. Sok könnyet hullattak, de fiuk szeretete, mosolya, ragaszkodása minden bajt feledtetett. Sokszor sétáltak együtt, kézen fogva, a környezetükben él?k mosolyogva, kedvesen köszöntötték ?ket. Ha arra járok, úgy t?nik, mintha most is látnám magam el?tt ezeket a kedves embereket.

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.04.19. @ 16:21 :: Kühne Katalin
Szerző Kühne Katalin 90 Írás
Nevem Hornyánszkyné Kühne Katalin. ÁÃ?rói nevem az egyszerűség kedvéért Kühne Katalin. 1947-ben születtem Szegeden, de Miskolcon élek pár hónapos koromtól. ÁÃ?rásaim az Irodalmi Rádió honlapján, CD-n és nyomtatott formában jelentek meg, elhangzottak az IR-ben. Eddig két kötetem van: Családi album (Miskolc: Felsőmagyarország, 2007), ami visszaemlékezéseimet és édesapám Töredékek a harctéri naplóból c. írását tartalmazza. A Jel a sziklán c. verseskötet (Miskolc: Irodalmi Rádió, 2007) válogatás régebbi verseimből. A harmadik idén novemberben jelenik meg Idősíkok címmel, az Uranus Kiadó adja ki, ez prózakötet. A Kláris c. folyóiratban és antológiákban szerepelnek írásaim. A könyvek, a természet, a művészetek szeretete kísért végig egész életemben. Szüleimtől, távolabbi őseimtől, barátaimtól az értékek tiszteletét örököltem, ezt próbálom továbbadni utódaimnak.