sírós arcú felhők
fátylazzák az eget,
szikkadt, szomjas mező
feléjük integet
csonka lábú alkony
szomorún sántikál,
fákat hajlító szél
viharról prédikál
gondba süppedt napom
est felé lépeget,
csalfa éji álmom
hazudik kék eget
– miközben odakint
tombol a fergeteg –
