Árva gyermek
Pici pólyás voltam,
mikor elhagytatok engem.
Ott szálltok most is felettem
magasan a mennyben.
Olyan sokat elbotlottam,
míg megtanultam járni.
S nem volt kibe kapaszkodnom,
ha fel akartam állni.
Simogatást senkit?l
én sohase kaptam.
– Anyukám! – Apukám!
Oly hamar egyedül maradtam.
Kicsi vagyok ugyan még,
de már sok mindent megértek.
– Tudom,hogy kitárt karjaimmal
már sosem futhatok Felétek.
Torkomban gombóc gy?lik,
s nem tudom lenyelni.
Mert Rólatok kérdeznek.
– S nem tudok felelni.
Árva gyermek vagyok.
– Olyan messze jártok!
Meghalljátok – e, a hangom,
ha az Égbe kiáltok?
Isten bácsi – kérlek…
– Kérlek add vissza nekem ?ket!
Csak ezt kéri egy hat éves
árva gyermek T?led.
——————————————————————–
Számomra túl-kicsordult érzelmileg, ami lehetne jó is éppen,
ha nem érezném azt, hogy manipulálva vagyok, nem érezném
ezt a gyárilag el?írt túlszocializált filinget, mint hatásvadászatos,
gyanús elemet a versed alatt. Sajnálom véleményem, igazán nem
jellemz? rám ez az érzéketlenség, de szeretem, ha egy vers a
verstechnikai eszközeivel is hat rám, nem csak egy el?re
borítékolt könnyszerkeszt? tematikával. 🙁
Legutóbbi módosítás: 2010.03.04. @ 15:41 :: Tóth Zsuzsa
