Torjay Attila : Vértanú történet

*

 

Valaha Budapesten a Guszev utcában volt cégem egyik raktára, a nevet szinte naponta elmondtuk, de évekig meg sem fordult a fejemben, hogy ki is lehetett a névadó Guszev. Nagyjából addig, amíg anyám — aki arrafelé élt valaha — nem sasozta le. Ugyanis eredetileg Sas utca volt a becsületes neve, legalábbis a Szabadság tér melletti utcának, mert amúgy három Guszev utca is volt akkoriban Pesten.

Végül is az akadt be, hogy vajon az eredeti név az „sas” vagy „Sas” volt-e, illetve ki volt „Sas”?

És Guszev?

Egyszerű a dolog, a névadóról az utca elején szokott lenni valami kis ismertető – megnézzük. Igen, a sarki bank falán ott volt a relief, ahogy illik, rajta maga Guszev, mint az 1849-es cári orosz, megszálló sereg tisztje. Mutogat felfelé, mellette két ’48-as honvéd ellenkező irányba menetel, zászlót fogva.

Alatta a szöveg: “Népünk ’48-as szabadságharcával együtt harcoló, a cári önkényuralommal szembe forduló, mártírhalált halt Guszev százados emlékére állította a Magyar Néphadsereg.”

Na, de ilyet — gondoltam, többnyire rossz csengése van az orosz katona szónak, holott itt van példul ez a Guszev. Igaz ’56-ban is sok orosz értelmiségi felszólalt Magyarország mellett, meg is kapták érte a magukét egy életre, azokról sem sokat tudunk. Hát mindig tanul az ember.

Régen volt, az az utca már újra Sas utca, és ma már tudom, hogy a madárról van szó, a Guszev utcanevek pedig eltűntek. Nem véletlenül.

Guszevet Illés Bélának köszönhetjük, ő moszkvai emigrációban élő kommunista író, újságíró volt, és mint szovjet őrnagy került elő ’45-ben. Természetesen élvonalbéli íróvá avanzsált, sok mindenbe beleszólása volt, és szívvel-lélekkel szovjetbarát maradt haláláig. Annyira, hogy a magyar kommunizmus mélypontján, észlelve a mélységes oroszellenességet, megalkotta Guszev kapitányt. Azt az orosz tisztet, aki ugye a történet szerint átállt a magyar szabadságharc oldalára. A bukás után elítélték, kivégezték és hát végre felfedezésre került, új fejezetet nyitva ezzel az orosz-magyar barátságban. Mindezt Illés megírta, ahogy illik, nem hangzott rosszul, és hamarosan magyar, orosz történészek kezdték faggatni Illést, ugyan árulja el, hogyan is fedezte fel a kapitányt. Illés titokzatosan hümmögött, ködösített, ám egy idő után „fentről” is érdeklődtek, így kénytelen volt valamit mondani. A Minszki Levéltárat jelölte meg mint forrást, jól tudva, hogy az a háborúban porig égett. No csak menjenek, és kutassanak, sok szerencsét hozzá.

Történészek indultak a szovjet levéltárak felé Guszev ügyben, kutattak, eredeti orosz hadtörténeti anyagokat olvastak át jó ideig eredmény nélkül. Aztán a vége felé egy nem túl régi történészeti kiadványban csak rábukkantak Guszev kapitány nevére, aki ugye szembefordult, átállt, kivégezték.

A lábjegyzetben a forrásmegnevezés is becsülettel ott volt: Illés Béla tanulmánya. Így aztán leesett a tantusz, bizonyára szitkozódtak egy sort, természetesen szigorúan csakis befelé, és ezzel a tudományos kutatásnak vége is volt.

Guszevnek ettől függetlenül nem, ő a ’49-es centenáriumi ünnepségek keretében utcát kapott. A Sas utcát nevezték át, lett koszorúzás, ünnepség, meg emléktábla az illésbélai hős tiszteletére, aki ugye átállt, kivégezték, megdicsőült. Bennfentes körökben azért ismert volt a kamuzás, de beleillett az aktuális politikába, Illést megdicsérték — fakalap. És egészen a rendszerváltásig ez így is maradt.

Pedig tényleg volt egy átállt orosz tiszt, de őt Kazimierz Rulikowskinak hívták, lengyel születésűként a megszállt Lengyelországból sorozták be a cári hadseregbe. Amikor idevezényelték „véget vetni a magyar ribilliónak”, első alkalommal átszökött a magyar oldalra, és mint lengyel hazafi a Lengyel Légióban harcolt. Nem volt egyedül, háromezer lengyel vett részt a szabadságharcban, nemzeti színeiket használták, és kitartottak a végsőkig. A Világosi fegyverletétel után Paskievics orosz hadbíróság elé állítatta, az ítélet nem lehetett kétséges: kötél általi halál. Előtte megszökhetett, elbujdoshatott volna, mint sokan mások, valahogy még sem tette. 22 évesen, 1949. augusztus 29.-én végezték ki. Sokáig jeltelen sírban feküdt, aztán 1872-ben mint nemzeti hőst ünnepélyesen újra temették, Nagyváradon emlékművet, díszsírhelyet kapott, utcát is neveztek el róla.

Mindezt tudhatta Illés Béla is, ám a lengyel származású tiszt szomorú története csak rontott volna az orosz-magyar barátságon. Ezért a történetet nagyjából megtartva kiiktatta Rulikowskit, és „beleálmodta” a történetbe Guszev kapitányt.

Így lett nekünk Guszev kapitányunk táblával, utcával, Illés Bélával, ám méltatlanul hallgatás borult Kazimierz Rulikowskira. Nagyváradon nem, ott mindig is ápolták az emlékét, a temetőt is Rulikowskiról nevezték el, ahol nyugszik.

Aztán lezajlott a nagy rendszerváltási szobordöntögetés, utcaátnevezés, és azt lehetett volna várni, hogy a Guszev utcából végre — helyrehozván a mélységes méltánytalanságot — Rulikowski utca lesz. E helyett rehabilitálva lett a rétek tollas királya, újra lett Sas utca, így legalább neki megtörtént a történelmi igazságszolgáltatás.

 

És a vértanú Kazimierz Rulikowski?

Budapesten, az ötödik kerület Báthory utca 2. falán kőtábla, rajta kerek bronz dombormű található ’97. óta. Lovon ülő vitézt ábrázol, a felírat: Konrad-Kazimierz RULIKOWSKI, a cári hadsereg lengyel zászlósa emlékére, aki a magyar szabadságharc vértanújaként halt meg 1849-ben a közös szabadságért. Belváros-Lipótváros Önkormányzata.

Budapesten utcája azóta sincs.

 

Legutóbb szerkesztette - Torjay Attila