— Halló, halló!
— Tessék, villanyszerelő műhely.
— Molnár alezredes vagyok a Kiegészítő Parancsnokságról, van ott egy Fábián Miklós nevezetű fiatalember?
A Molnár alezredes 60 körüli, joviális öregúr volt, a légynek sem ártott, a fiatalok mégis rettegték. Tőle függött, hogy ki hová vonul be, kap-e halasztást, vagy felmentést.
— Igen alezredes elvtárs, itt Fábián Miklós beszél.
— Aha, szóval maga az.
— Igen, én vagyok. Fábián Miklós.
— No, hát akkor figyeljen jól Fábián, mert nem akarok kétszer beszélni. Érti?
— Igen értem, figyelek.
— A következő miatt hívtam. Nézem itt a kartonját, maga az elmúlt évi sorozásnál egy év halasztást kapott, hogy be tudja fejezni az esti gimnáziumot. Így volt?
— Igen, így.
— És most arról értesültünk, hogy megbukott. És pont történelemből. Látja, mi megbíztunk magában, és ez a vége! Most akkor viszont a következő, két hét múlva esedékes bevonulással kénytelenek vagyunk magát is behívni légvédelmi tüzérnek. Érti Fábián? Hát erre készüljön.
— Iiiigen, értem.
— Na akkor jó. És holnap délután ötkor meg bejön ide a Kiegészítő Parancsnokságra, és megkeres engem. Érti?
— Igen, értem. Miért?
— Azért, mert a fejéről méretet kell venni a páncélsisak számára. Illetve, figyeljen csak! Eszembe jutott valami. Egy módja azért talán lehetne még egy év halasztásnak, a pótérettségire.
— Nagyon jó lenne alezredes elvtárs, tulajdonképpen beteg voltam, és azért nem tudtam felkészülni történelemből. De most már nagyon tanulok.
— Nagyon? No, akkor mondom, mit kell tennie, figyeljen!
— Figyelek.
— Holnap délelőtt beviszünk magához oda a műhelybe egy kecskét.
— Egy kecskééét?
— És ha egy napon belül képes lesz megtermékenyíteni, kaphat halasztást… höhöhöhöhö.
— A büdös fenébe! Te vagy az te piszok postás mi? Marha!
— …
— Ki volt az, Miklóskám? — a púpos Misa bá’ kérdezte, a műhelyfőnök.
— Az a hülye Balla haverom, a telefonszerelő, itt van a központban javítani, és van bőr a képén szórakozni, azt mondta, hogy…
— Hallottam Miklóskám, hallottam. Az ilyet rögtön el kell küldeni a búsba. Még hogy a Molnár alezredes… hehe.
— Halló!
— Igen, villanyszerelés.
— Molnár alezredes vagyok a Kiegészítő Parancsnokságról. Fábián Miklóst keresem a halasztás ügyében.
— Én vagyok bazmeg, mi kéne mi? Rohamsisak méretvétel? Ide figyelj, odaszaladok, és jól beleszarok a sisakodba. Érted? A kecskét meg dugd meg magad, ha van mivel. Érted, te marha? Menj a jó fenébe!
— Halló, halló!
— Igen.
— Halló, ki az?
— Ladányi Mihály vagyok, villanyszerelő műhely.
— Én meg Molnár alezredes a Kiegészítőről! Kivel beszéltem az előbb?
A Misa bá’ valamennyire ismerte Molnár alezredest, nem kétséges, ő az. Hú, ez aztán jól megkapta! De talán nem is rossz így…
— Kérem, Molnár úr — Misa bá’ a púpja miatt sosem volt katona, kicsit félvállról vette —, a Fábián Miki volt az.
— És hallotta, hogy miket mondott?
— Hallottam, úgy látszik, megint kezd bekattanni, pedig már vagy tíz napja teljesen tiszta. Akkor kiabálta le a Mezey főorvosnőt valami kapcsolócsere miatt, aztán a Mezey doktornő átvitte az Idegosztályra, ott azt mondták rá, hogy ideggyenge, írtak fel neki nyugtatót, hogy szedje, majd kivizsgálják. Ideje is lenne kivizsgálni, néha teljesen beszámíthatatlan, még szerencse, hogy a Kórházban dolgozik, itt azért mindig van segítség.
— De hát akkor ez a Fábián egy idegbajos ember! Mióta megy ez? Mert a papírjai szerint teljesen normális, és alkalmas.
— Úgy két hónapja szerelés közben hozzáért az orra a fázishoz, hát azóta mintha hiányozna egy kereke.
— Ott van most? Tudja adni?
— Nincs itt, amikor ilyen dühöngőrohama van, mindig felmászik a trafóház tetejére, onnét dobál köveket. Ott lehet most is. Megnézzem?
— Á, nem. De mielőbb vigyék el kivizsgálásra, és az eredményt ide kérem. Ilyen ember kezébe nem lehet fegyvert adni! Rendben van?
— Rendben, elvisszük. Viszonthallásra.
— Viszonthallásra.
— Miki! Gyere, megyünk a Sebőkhöz az Idegosztályra kivizsgálásra, teljesen ideggyenge vagy, hát nem leugattad a Molnár alest? Hehe.
— Dehogy vagyok én ideggyenge!
— Nem? Akkor viszont egy jó nagy marha vagy! Ide figyelj, beszélünk a Sebők dokival, hogy írja meg a papírt az ideggyengeségedről. Miután így leugattad a Molnárt, el fogják hinni. Köszönd meg a telefonos haverodnak, annak a Ballának. Vagy akarsz katona lenni?
— A fene akar. Mehetünk.
Az Idegosztályon a púpos Misa bá’ elmesélte a telefonos affért, a doki jót röhögött, és elkezdte kitölteni a papírt.
— Mióta érzi azt, hogy nem tudja elviselni az embereket?
— Már két hónapja — mondta Misa bá’.
— Volt már idegbeteg a családjában?
— A nagyapja kishíján megfojtotta a kiképző őrmestert, mert romlott volt a déli grízes tészta — válaszolta röhögve Misa bá’.
— Aha, értem. És van egy kis szabadidejük? Mert szegény anyám gyertyával jár le a pincéjébe, be kéne vinni oda a villanyt.
— A Miklós biztos ráér, katonának úgyse akar menni, villanyt szerelni meg akár egy ideggyenge is tud.
A főorvos aláírta a véleményezést, Misa bá’ beküldte a Kiegészítő Parancsnokságra, két hét múlva Fábián Miklós sorköteles elvtárs megkapta az értesítést: csakis háború esetén számít rá a Néphadsereg.
— Halló, Határőrség?
— Igen, tessék!
— Molnár alezredes vagyok a Kiegészítő Parancsnokságról, Balla elvtársat kérem a Kiképző Századtól.
— Igen alezredes elvtárs, kapcsoltam.
— Halló!
— Alezredes elvtárs, Balla határőr jelentkezem.
— Maga az?
— Jelentem, én.
— Ide figyeljen, értesítést kaptunk, hogy a maga kiképzése igencsak nehézkesen halad. Az a határozott igény, hogy helyezzük át magát a soproni Kerülethez, ha már az otthona közelében nem tudja megbecsülni magát. Érti?
— Jelentem alezredes elvtárs véletlenül léptem bele abba a gödörbe, nem láttam jól, mert bepárásodott a gázálarcom. Nem tört el a lábam, csak két napot voltam a gyengélkedőn. Szeretnék itt maradni, nekem Sopron nagyon messze van. Nemrég nősültem.
— Igen? Messze? Na, rendben! Egy feltétellel.
— Jelentem, vállalom.
— Hát akkor majd holnap délelőtt beviszünk magához egy kecskét a laktanyába… höhöhö.
— Egy kecskééét? … dögölj meg te marha Fábián. Te lógós, hülye félcédulás. Jelentem, nem káromkodok őrmester elvtárs…
Legutóbbi módosítás: 2010.02.11. @ 15:20 :: Torjay Attila