Torjay Attila : Eszelő, a villanyreszelő /áltörténelmi blődli/

Bocs. *

Eszelőnek /a hun sámán nyikhaj gyereke,

kinek hiányzott rég egynehány kereke/

elméjében hatalmas lenyomatot hagyott,

hogy lovának patkója szikrázott egy nagyot.

— Hé! — kiabált Sehunnak, aki bagót rágott

 — feltaláltam az elektromosságot!

És továbbgondolta ezermester fővel,

és az apja sisakját ütögette kővel,

azután amilyen leleményes fajta

már az alsámán reszelőjét húzogatta rajta.

Jól láthatta élő, és már régen kiholt,

hogy buzgalmában mekkora kék szikrákat csiholt

amit aztán drótokkal a sörpadra eresztett.

Mindenki vetette volna a keresztet,

ha nem éppen pogányként éldegéltek volna.

És akkor előállt a jó öreg Tolna.

— Mifenét találgat ez itt mindig föl, ni!

Tessék szépen, rendesen kínajokat ölni

nyilazni, meg kumisszal szeszelni,

nem pediglen itten a villanyt reszelni!

Mérges volt az öreg, szinte kaparta a fagyalt

de Eszelő eközben már trafóházról agyalt,

és villanypóznákról bükkből, no meg nyárból.

Pont akkor érkezett a Kende a határból

és mivel a munkája aznapra elfogyott,

hulla fáradtan a sörpadra rogyott.

Hogy jól érezze magát, az nem lehetett „mán” cél

egész fenekéről leégett a páncél.

Üvöltött a Kende, rítt a felesége,

és ez lett az Eszelő pályájának vége.

Alaposan betelt hunéknál a mérték

jól fenékbe rúgták, drótjait széttépték

és az Ahun, aki idáig a sültgalambot várta

az éjjeli lámpát a fejéhez vágta

de úgy ám, hogy rászorult fejére a búra.

Állítólag — így mesélé ezt az arvisúra.

Legutóbb szerkesztette - Torjay Attila