Lászlóka

saját fotó *

 

 

 

Ma reggel korán ébredtem. Hétvége van, aludhatnék még tovább. Nem tudok. Lászlókát láttam álmomban. Frissen mosott, szappan illatú arccal jött felém. Álltam a nyitott kapuban, s vártam rá. Margit mama az utolsó intelmekkel látta el, hátára vette iskolatáskáját, majd elindultunk. Így volt ez minden reggel. Már a nagycsoportba is együtt jártunk. Lászlóka volt az első vőlegényem. Az óvodában kezdődött. Mindenki tudta a környéken, hogy mi jegyesek vagyunk, s ebben nem is találtak semmi kivetni valót. Húsvétkor mindig ő volt az első locsolóm, senki nem tudta megelőzni. Korán reggel érkezett, minden alkalomra új locsolóverssel a tarsolyában. Akkor még őrizte a falu apraja-nagyja a hagyományokat. Komolyan vettük a húsvéti népszokásokat.

— Kelj fel kicsim, Lászlóka már itt van — költögetett édesanyám. Nyújtóztam egyet, majd aludtam volna tovább, ha hagynak. Nem így történt. Mire Lászlóka beért a lakásba, nekem kész kellett lennem a fogadására.

— Lászlóka, Lászlóka, egyetlenem, csak egyszer hagynál aludni húsvéthéfő reggelen — zsörtölődtem. Anyám jókat nevetett rajtam, nem vette komolyan. Pár pillanat alatt elkészültem.

Lászlóka ünneplőbe öltözve állt már a szobaajtóban. Kezdte mondani legfrissebb locsolkodó versét. Nagy álmos szemekkel néztem törékeny kis alakját. Kicsi, vékonyka fiúcska volt. Égedelem-rossz gyerek. Minden szomszéd így ismerte az utcában. Ami rosszaságot tudtam akkoriban, azt mind tőle tanultam. Megtanított fára mászni, tyúkokat kergetni, szomszédot csúfolni, tüzeskedni, sárban dagonyázni. Jó nagyokat nevetett rajtam, amikor az első próbálkozásaim nem sikerültek.

—  Zöld erdőben jártam, kék ibolyát láttam, el akart hervadni, szabad-e locsolni?

— Szabad — mondtam. Hozzáhajoltam, mert már akkor jóval magasabb voltam, jegyességünk felbontásának is ez lett az oka. Túlnőttem rajta. Már egy fejjel nagyobb voltam, amikor közöltem vele a lesújtó hírt. Másodikosok lehettünk. Továbbra is barátok maradtunk. Felnőtt korunkig.

Leültünk az első szobában a szépen megterített asztalhoz. Lászlóka nem sokat evett. Nem volt nagyétvágyú. A terített asztal pedig roskadozott a sok-sok finomságtól. Ott illatozott a füstült-főtt, vékonyra szeletelt húsvéti sonka, házi kolbász, sonkalében főtt tojás, Nagytata által frissen reszelt torma, fonott kalács, kocsonya, a finomabbnál finomabb sütemények. A mézes krémes, Kata szelet, kókusz kocka, mágnás-diós pite, zserbó szelet. Ezek a fenséges, páratlan ízek máig bennem maradtak, élnek.

— Lászlóka, legalább a sonkát kóstold meg — kínálta édesanyám. Nagy nehezen kötélnek állt. Lenyelt pár falatot, ivott egy-két kortyot, majd ment tovább. Az első locsolkodó vendégünk hamar odébb állt.

— Ezért kellett korán kelni? — tettem szemrehányó megjegyzést anyámnak, amikor elment, de ő csak nevetett…

…sosem láttam anyámat olyan boldognak és vidámnak, mint a Nagyhéten. Jóval előtte körbemeszelte a házat. A lakásra rá se ismertünk, olyan patyolat-tisztává varázsolta. Sürgött-forgott a konyhában még Nagyszombaton is. Szorgosan segítettem, amiben tudtam. Vizet hordtam, felmostam, habot vertem, vajat kavartam, kóstolgattam a finom falatokat. Az ínycsiklandozó illatok bejárták a ház minden zegét-zugát.

Lászlóka hamar elment. Volt még időnk készülődni, a később kelő vendégek fogadásáig. A virágos kertben már zöldellt a sok tavaszi virág. Ha korán köszöntött ránk a húsvét, még a zsenge, tavaszi hajtásokat alig virágzó állapotukban találta. Emlékszem olyan húsvétokra is, amikor az egész kert egy színes-virágos ámulat volt számomra. A kiskonyha előtti terebélyes meggyfa hófehér virágkosárral a fején emelkedett a magasba. Körülötte illatoztak a kék, fehér jácintok, lila krókuszok, nyíltak már a színes-tarka tulipánok, a sárga nárciszok. Anyám nagyon értett a virágok, növények ápolásához.

 

Lászlóka hamar elment.  Ifjúságát még megélhette. A felnőttkor küszöbén érte a halál. Rákos lett. Nem tudtam elmenni a temetésére. Későn kaptam hírt felőle. Szívemben őrzöm emlékét, gyermekkorunk ezernyi csínytevését. Az eperfán töltött szombat délutánt, a mindenki által utált gonosz szomszéd kicsúfolását, a beszakadt jégben csurom vizessé vált téli csizmáink szárítását, a nyári fogócskát, az utca összes gyereke elől féltve őrzött titkainkat, a mindig vidám, kedves, frissen mosott szappanillatú arcát. Lászlóka bátorított, biztatott, amikor nagy szükségem volt rá. Lászlóka égedelem-rosszan is jó gyerek volt. Nagyon jó gyerek volt.

 

Ma reggel korán ébredtem fel. Hétvége van, aludhatnék még tovább. Nem tudok. Lászlókára emlékezem.

20látogató,1mai

Szerző Szulimán Eleonóra 166 írás
"Az állatok segíthetnek minket hétköznapjainkban, az álmainkban és a meditációnkban. Mivel az emberek előtt teremtettek, közelebb vannak A Forráshoz, és szövetségeseink, vezetőink, barátaink lehetnek a teljességhez vezető úton."- Inuit eszkimó asszony

9 Komment

Hagyj üzenetet