Elestem ugyan, de felkelek.”
(Mikeás k.7.r.)
Kiégett fa lettem,
megrészegít a füst,
gyökér ujjammal
földbe kapaszkodok.
A talpra álláshoz
hit nélkül
kevés egy élet,
hittel
a pillanat is sok.
Nincsenek már tiszta,
csillagfényű arcok,
a szó íze is megromlott
a szájban.
Hamis próféták
még cselt vetnek rád gazul,
felmagasztalnak
és rútul megaláznak.
Régen simogattak,
öleltek, óvtak,
ma gonoszságra állnak
készen a kezek.
Bűnt bűnre váltanak fel,
s az aranylázban
romlottságuk felett is
ők ítélkeznek.
Aki jobb közöttük
az is csak egy tüske,
az igazság szélverte
tövisbokor.
Önmagába hull vissza
a felvert por.
Hogy tisztulna meg,
aki csak bűnén borong.
Nem hisz a barátnak
az se, aki barát.
Kihalt a gondolat
hazug lett a szó
és bolondnak tartja
a fiú az atyját,
anyja ellen támad
a leányzó.
Kit karodba zártál egykor,
ellenség lett.
Házad népe is
„Feszítsd meg!”-et kiált
és rád tör a romlás
sötétbe hullt árnya,
mégis ..hinned kell,
hogy megtisztul a világ.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.25. @ 15:54 :: Seres László
