Dél volt. Zúgtak a harangok, valahol egy későn kelő kakas kukorékolt. A férfi, munkanélküli lévén, a tévét kapcsolgatta. Hanyatt dőlt a fotelban, szinte már feküdt benne, lábait a kanapén pihentette. Felesége a konyhában ebédet készített. Az egyik kereskedelmi csatornán hírműsor kezdődött. Már a műsorajánló is felkeltette a férfi figyelmét. Ha lehet, akkor még kényelmesebben elhelyezkedett, cigarettára gyújtott.
— Szeretettel köszöntöm kedves nézőinket! — mondta a műsorvezető. — Elképesztő esemény történt Budapesttől ötven kilométerre. Műholdas, élő kapcsolatban állunk a helyszínen tartózkodó tudósítónkkal, Péterrel. Szerbusz Péter! Mi történt?
— Gyere má’ Vali! Nézzed má’! — kiáltotta, a férfi a feleségének. Az asszony kezeit törölgetve sietett be a szobába.
— Mi van má’ megint? Mé’ nem hagysz főzni? Aztán meg papolsz, hogy éhes vagyol! — zsörtölődött, aztán ő is leragadt a készülék előtt.
Közben létrejött a kapcsolat, és a képernyőn feltűnt Péter jól ismert arca.
— Köszöntöm a kedves nézőket! Hogy mi történt, ezt első látásra nem tudom megmondani, de valami történt, az már biztos. Zsong a falu. Az emberek mindenféléről beszélnek. Itt áll mellettem Mari néni, aki mindenről tud, ami a faluban történik. Mari néni, mi történt?
— Nézzed má’ a vénasszonyt má’! Há’ má’ a tévében is benne van! — kiáltott fel a férfi, és előrehajolt ültében.
Felesége tátott szájjal ült le a fotel karfájára. — Há’ má’ mi történt? — kérdezte csak úgy, magától.
Közben a képernyőn feltűnt az aszott öregasszony.
— Én már itten lakom hetvenöt éve sőt, már az apám is itten lakott! — mondta vékony hangon. — De én még ilyet életemben nem láttam!
— Milyet, Mari néni? — kérdezte tőle a riporter.
— Hát ilyet! A Zoli, az a csavargó, kigyütt a kapun…
— És? — vágott közbe Péter.
— Hát ez az! — kiáltott fel Mari néni. — Ösmertem az apját is! Ilyet még az sem mert…
— Milyet? — kérdezte a riporter.
— Tuggya azt maga! — vált ellenségessé a vénasszony. — Mit tűlem kérdi! Haggyon nekem békét!
Ezzel Mari néni sarkon fordult és elviharzott. A riporter megdöbbenve nézett utána, majd szembefordult a kamerával.
— Mari néni, és az emberek félnek! — mondta vészjóslón. — Senki nem mer mondani semmit! De itt jön Károly, a falu kocsmárosa, aki mindenkiről, mindent tud.
A képernyőn feltűnik a kacsázva érkező, nagybajuszú Károly, aki kocsmáros, és mindenkiről, mindent tud.
— Nézzed má’ A Kárcsi! Há’ má’ ez is tévésztár lett! — csodálkozott el a férfi, és kibontott egy sört.
— Mint a Gyűzike! — mondta a felesége, és kiszaladt a konyhába egy pohárért, nehogy már az apjuk egyedül igya meg az összes sört.
Károly a kamera előtt feszelgett. Farzsebéből egy koszos fésűt húzott elő, megszántotta vele a frizuráját. Hullott a korpa, mint a hó.
— Károly! Mit csinált Zoli? — kérdezte Péter.
— Az a csavargó! — kiáltott fel a kocsmáros, és kezeivel fojtó mozdulatot tett. — Ha egyszer a kezeim közé kerül, hát én…
— De mit tett Zoli — kérdezte türelmetlenül a riporter —, hogy ennyire felborította a békés falu életét?
— Hogyhogy mit tett? — hökkent meg Károly. — Nehogy már azt mondja, hogy nem tudja!? Maga a tévés, nem?
— Igen, de… — magyarázkodott volna Péter, de a kocsmáros közbevágott.
— Na hagyjon engem békén! Hülyének néz? Idejön Pestről, oszt azt hiszi, itt mindenki hülye! Szégyellje magát!
Ezzel Károly sietve elszelelt. A riporter szájtátva nézett bele a kamerába.
— Ez az Kárcsi! Jó megadtad neki! — kiáltott fel az asszony, férje meg csak hümmögött.
— Kedves nézőim! — mondta Péter a kamerába, miután magához tért a kocsmáros okozta sokkból. — Senki nem mond semmit! Az emberek inkább otthonaikba húzódnak, rettegnek. Zoli tett valamit! Valamit, amiről az emberek mélyen hallgatnak. Most bemegyek a hentesboltba, és megkérdezem Mihályt, a hentest, hogy ő mit tud?
A képernyőn feltűnik a hentesbolt bejárata. A kamera billegve közeledik felé. A hentes egy törölközővel fedi el az arcát, a kamera hátulról mutatja. Most a riportert is kitakarják. Mindkettőjük hangját elváltoztatják, nehogy felismerhető legyen. A szinkronszöveg a képernyő alján fut.
— Hu, ez a Misi! — kiáltott fel az asszony! — Megösmerem a törőközőjét! Ebbe szokta törűni a véres kezit!
— Mihály! Ön mit tud az esetről? — kérdezte Péter.
— Ez a Zoli gyerek, na! Hát nem hittem volna, hogy így lesz! Én már kölök kora óta ismerem, még soha nem csinált ilyet! Voltak dolgai, de ilyet még soha nem tett! Értetlenül állunk! Szerintem, megbabonázta valaki.
Az utolsó mondatnál egy alacsony, vörös nő állt meg a hentes mellett.
— Né’ má’ a Juci! Há’ má’ ez is híres lesz! — kiáltott fel a férfi, és izgalmában kibontott még egy üveg sört.
— Vagy valami! — mondta a nő, és kacsingatott a kamerába. — Benne leszek a tévében? — kérdezte izgatottan.
— Persze, benne — mondta Péter, és szemmel láthatóan örült az új riportalanynak. — De mit tett…
— Akkor ide álljon már a kamerával fiam! — mondta a nő az operatőrnek. — Ez a profilom a jobb profilom.
— Állj már oda Béla! — mondta a riporter. — Szóval, mit tett Zoli?
A kamera átbilleget a nő másik oldalára, az sietve púderezte az orrát.
— De jó néz ki a má’ Juci! — kiáltotta az asszony. — Nem megyünk oda? — kérdezte az urától, de tudta a választ.
— Nem!
— Ne mondja már, hogy nem tudja! — csodálkozott el Mihály. — Mindenki erről beszél, azt maga meg nem tudja? Hát pedig maga a tévés, nem? Persze, azt megsúgom magának, mindenki azt mondja, még sosem tett ilyet.
— Milyet? — kérdezte a riporter könyörgő hangon, és kezdte elveszíteni a türelmét.
— Hát ilyet! — bizonygatta Mihály.
— Bizony, hogy nem! — bólogatott Juci, és a frizuráját igazgatva mosolygott bele a kamerába.
— Többet nem mondok! Nekem családom van, hagyjanak békén! — kiáltotta hírtelen a hentes, és kamerástól, Jucistól kituszkolta őket az ajtón.
— Nem láttad a pultot, gyött hús? — kérdezte az asszony a férjétől, de az a képernyőre bökve nemet intet a fejével.
— Né’ má’ a Gyuri meg a Laci! — mondta álmélkodva.
Alacsony, vézna férfi és egy kövér rendőr állt a riporter mellett.
— Itt áll mellettem a falu polgármestere, és a körzeti megbízott, aki ura a helyzetnek. Így van kedves polgármester úr?
— Így van! — bólogatott a polgármester. — Mi azon vagyunk párttársaimmal, hogy mindenre fény derüljön, minden jóra forduljon.
— Értem polgármester úr! De mi történt?
— Nem akarok a dolgok elé szaladni, nem nyilatkozom. Kérdezzék a körzeti megbízottat.
— Itt van velünk a főtörzsőrmester úr — mondta Péter a kamerába —, aki elsőként értesült arról, hogy mit tett Zoli. Mit tett Zoli, főtörzsőrmester úr?
— Ez kérem szépen — mondta a rendőr —, ahogy mifelénk mondják, már benne volt a levegőben. Mindenki tudta, hogy be fog következni. Mindenki! A Zoli, az kérem tisztelettel, nem kezdő! Úgy is mondhatnám, megéri a pénzét! De most, mindenre fény derül!
— Mi az, amire fény derül? — kérdezte a riporter.
— Mindenre.
— Sőt! — emelte fel mutatóujját a polgármester. — Még annál is többre!
— Mégis, mire? — kérdezte Péter.
— Folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozom — jelentette ki a főtörzsőrmester.
— Én sem — helyeselt bólogatva a város vezetője.
— Ezé’ szavaztam rá, mer’ olyan okos! — mondta áhítattal az asszony, a férje egyetértőn bólogatott.
Közben Péter szembefordult a kamerával, kicsit megtört arccal foglalta össze a történteket.
— Kedves nézőim! Rettenetes, amit Zoli tett! Emberi ésszel fel sem fogható! Az emberek értetlenül állnak, összesúgnak, nyilatkozni senki sem akar. Az emberek félnek! Bezárkóznak otthonaikba, és keresik a választ, amit lehet, hogy sosem kapnak meg. A Déli Hírműsort, Péter tudósította, Budapesttől ötven kilométerről, valahonnan, ahol a rémület vert tanyát! Stúdió!
A férfi felemelkedett a fotelból, nyújtózkodott.
— Na! Ebédezünk?
— Kész van má’, gyühecc! — mondta az asszony.
Kiszedte a levest, csendben kanalazták.
— Te, ez a Zoli gyerök kicsi korába is mindég bajt csinát! — gondolkodott el a férfi.
— Tudom! Mindég kikapott, de senki se tuggya, hogy mér’.
— Oszt mostan vajon micsinát?
— Há’ tudom én? Biztos nagy dógot, ha ecce a tévé is idegyütt! — válaszolta az asszony két falat közt.
— Ammá’ biztos! — bólogatott a férfi, és szedett még egy kis levest.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.10. @ 11:31 :: S. Szabó István
