Lám, a téli kérget hántaná le,
rozsdabarna már, ütött-kopott
kertben a fák szél-himbálta ága.
Varjúsereg új ösvényt tapod
szürkülettel vemhes fellegekbe,
éles cs?rrel vág egymás szavába
átvonulva fent az alkonyégen,
mintha poklok hadserege lenne.
Égi piktor füstölög magába’
kopott vásznát újraszínezi,
szürke felh?t puha tört-fehérrel,
s narancs-vörös fodorral szegi,
fellángoló végs? szenvedéllyel
láva ömlik szét a kerti fákra,
-tavasz jöttét, mint ki onnan várja-
széttárt karjuk ég felé mered…
Élet küzd a halál otthonába’
míg sötétül, s végleg este lesz.
2010-02-22
Legutóbbi módosítás: 2010.02.23. @ 09:07 :: Koosán Ildikó
