domboldalban kunyhó guggol,
roskadt fedele szalma,
fölötte vén nyárfa bókol,
lepi a csend nyugalma
nem jár erre senki él?,
rég lakatlan a kis ház,
kertje gazos, semmitér?,
lépcs?jén szél zongoráz
poros polcon üveg mögött
szundít a sárgult fénykép,
néha-néha felt?nik még
ny?tt falak közt az emlék
volt itt élet, sírtak, féltek,
s nevettek is valaha,
de már úr lett az enyészet,
megkopott a kis szoba
asztallábban csak szú perceg,
a dunnában moly lapul,
a lakók a múltba vesztek
visszavonhatatlanul
