Boros Károly : Magány

Nyomtatás

Hiába ágálsz, úgyis elj?,
mélysége csöppen csöpp szemedre.
Hiába élsz így, megrekedve.
Lelked ormáig lassan feln?
goromba, rút fala.

Hiába reszketsz, úgyis elj?.
Talán nem is ismerted hajdan.
Rideg fényképpé sárgul majd a
sóhajjá szikkadt régi felh?,
s pokolba fúl szava.

S ha már megtalált - mert megtalál:
Fond körbe két karral, szeret?n.
Kezeid önmagad-ölel?n
simogatnak megvetett halált,
s homokba hull lakat.