Már teli képpel bámult rád a Hold.
Elnehezültél.
Én, rád hízottan,
farfekvéssel vártam a Rákosi kort.
Tudom, féltél
t?lem, az eljövetelt?l,
és nem foglalkoztatott,
lesz-e tejed.
A kerekre hízott sárga sajtot nézted
és fizika-szívott tengerek
harminc centije húzott ki engem is
burokból burkosan anyaölb?l.
Porladsz hatvanhat óta.
Az élet rohan.
Mi, ittmaradtak, percnek látjuk az
órákba duzzadt napot,
id?nként számolgatunk,
lesünk nem láthatót,
képzelünk jöv?t,
holnapot festünk kopott
fehér falakra lángbet?kkel.
Két láb.
Csöpp talpraállás,
aztán maroknyi segg, világra küldve.
Derék!
Nyak, forgásra kész,
törékeny,
és kínszenvedésnek
lutriként
holdas éjbe pattanó
semmire nem jó fejem.
Talán így történt.
Végtelen rímbe-zenébe
kínolt
pusztulást nyomtál er?s akarattal.
Ki.
Februárba.
Velem.
-csataloo-
BGJ.2010.02.28.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.28. @ 06:23 :: Balog Gábor -csataloo
