Az idő
bús, barna barlang,
vagy rés a falban,
eltűnik benne minden
amit akartam
és amit akarni fogok.
Az Új Év
hozott egy kis haladékot,
elférnek az ablakban
az álmok és kész lett
reggelre a kocsonya is.
Az én csöndem
nem hamis, elhallgatnak
reggelre az ágyúk,
majd kimerészkednek
a szégyenlős gondolatok.
Itt állok:
betöltöm az udvart
és az öreg fákkal
lebegő tájat.
Én is lehetnék eső!
Szeret engem a föld,
kis zöld szárakban
keringhetnék,
magokat teremve
megvetném lábamat
és akkor nem sodorna
el a világűrbe semmi.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.16. @ 09:06 :: Kerekesné Varga Veronika
