„Vagy sohasem láttál olyan forgószelet
Mint az, aki mindjárt megbirkózik veled,
És az utat nyalja sebesen haladva?”
Arany János
Toldi, Els? ének
Oklahoma City nem a világ közepe. Oklahoma City a semmi közepe! Ezzel el is mondtunk mindent az egész városról, amivel most biztosan belegázoltunk a helyi lokálpatrióták, az un. Soonerek, hatalmas lelkébe. Még egy olyan alföldi emberre is, mint jómagam, nyomasztólag hat az, az irdatlan pusztaság, aminek a közepén terpeszkedik el az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb kiterjedés? városa. Ez Oklahoma City!
A témánál maradva, valahol itt fordul meg a szél és néha, f?leg tavasz idején, igen élesen veszi be a kanyart. Ennek aztán az lesz a következménye, hogy emiatt a híradások közepébe kerül a város és Oklahoma állam.
Valamikor a múlt század derekán, itt még az Utolsó Mohikán nagyapái (az utolsó el?tti Mohi-kánok?) vágtattak szilaj vadlovaikon és el?ször csodálkozva, majd kés?bb inkább dühödten bámulták a sápadt arcúak meghökkent? szokásait. Aztán mire észbe kaptak, már tényleg kiérdemelték az utolsó jelz?t, asszonyaik pedig manapság a wigwamjaik helyett a McDonald’s illemhelyiségeit takarítják szorgalmasan. Az 1800-as évek második felében itt ingyen osztották a földet a fehér telepesek között, „aki kapja, hagy marja” alapon. Mint, ahogyan azt, Tom Cruise és Nicole Kidman „Túl az Óperencián” cím? filmjében megörökített az amerikai filmipar, romantikus környezetbe ágyazva. A seriff coltjának eldörrenése el?tt kilopakodó és jobb helyeket hamarabb elfoglaló telepesekre ragasztották rá kés?bb a „sooner” gúnynevet. Aztán nekiláttak marhákat nevelni és country dalokat, írni. Ez volt az igazi közép-nyugat cowboyokkal, seriffekkel, sok-sok marhával és rengeteg porral.
Kés?bb valaki vizet keresve olajat talált, amelynek a város a század eleji gazdasági fellen-ülését köszönhette. Aztán az olajkutak lassan kiapadtak és a befektet?k gyorsan hátat fordítottak a vidéknek. A város pedig szépen lassan ismét magára húzta porból készült nagy-nagy takaróját és belesüppedt a déli államok buzgó baptista puritánságába. Két dolog maradt meg a városban: a vallás és a lokálpatriotizmus.
Aztán 1995-ben április 19-én egy teljes kormányépület felrobbantásával ismét „sikerült” a figyelem középpontjába kerülnie a városnak. Nem kívánt fájdalmas figyelem volt ez, mint ahogyan a 1999. május eleji tornádót sem kívánta senki. Egyszer?en csak jött. Jött, mert éppen „szezonja” volt. Jött, mert itt ezer mérföldön keresztül nincs semmi, ami a frontoknak útját állja. Jött, mert találkozott a Mexikói-öbölb?l érkez? meleg, párás leveg? az észak-nyugatról jöv? h?vös, száraz fronttal. Jött, mert a természet ?sanyánk a fizika szigorú szabályai szerint m?ködik. Jött, mert nem volt, aki megállítsa.
Az Egyesült Államoknak nagyon jó Nemzeti Meteorológiai Szolgálata van. Évente átlagosan 1000 tornádót regisztrálnak. A megfelel? kritériumok alapján a tornádókat F0– F5- ig. osztályozzák. Egy megszállott „tölcsér-vadász” életében egy–két F5-ös osztályba sorolható tornádót lát. 1995-ban, egy hétf?i napon, egy F5-ös járt, tombolt és pusztított!
Amint a meteorológiai helyzet viharok viszonylatában instabillá válik, azaz jön a vihar, a legtöbb tv-csatorna a kép bal alsó sarkában megjelenít egy figyelmeztet? ikont. A rádió-m?sorok és a helyi tv csatornák jelent?s része megszakítva a m?sorát egyenesben kapcsolja a Nemzeti Meteorológiai Szolgálat regionális vihar-figyel? központját. El?ször „storm watch”, majd a vihar er?södése után „tornado watch”, a tornádó kialakulása után pedig „tornado warning” lép életbe, amikoris városszerte felb?gnek a szirénák. Ez utóbbi esetben irány az óvóhely, vagy ha az nincs, akkor a lakás legbels?, legbiztonságosabb pontja. Legjobb a fürd?szoba, ezen a területen a házak nagy részében csak ez van viszonylag szilárd épít?anyagból a klíma miatt, ahol a pokrócokkal jól kibélelt kádban egy zsebrádióval, zseblámpával és némi élelemmel, vízzel várhatjuk meg a riadó lefújását.
A vihar minden egyes momentumát árgus m?holdak, Dopler radarok kísérik figyelemmel. Még az elmúlt egy percben észlelt villámok számát is pontosan regisztrálják. Helikopteren és mozgó megfigyel? pontokon meteorológus ”viharvadászok” követik a vihart és amint az els? tölcsér földet ér, ezt nevezik „touch down-nak”, folyamatosan tájékoztatást adnak a tornádó pontos helyér?l, viselkedésér?l. A tölcsér várható útvonalának megfelel?en az érintett települések nevét percnyi pontossággal jelölik meg.
Az itt lakóknak már volt részük néhány komolyabb viharban és egy-két „kósza” tornádó is keresztül vágtázott az állam poros pusztaságán, de komolyabb kárt, a környez? települések szokásos izgalmán kívül, nem okozott. Ám ezen a hétf?n másképpen alakultak a dolgok. Délután hat óra körül Oklahoma City-t?l nyugatra kb. 140 km-re megérett az id?járási helyzet és a Nemzeti Meteorológiai Szolgálat ügyeletese elrendelte a „storm watch” figyelmeztetést, amit hamarosan a „tornado watch” életbe lépése követett, mikor a másfél km széles (!) tölcsér földet ért. Ekkor a vihar a várostól még mintegy 60 km-re és 45 percre volt. Mindenkit elborzasztott ez a hatalmas forgószél és senki sem gondolt arra, hogy 144 km-t fog megtenni a következ? másfél órában! A tornádók ugyanis nem ilyen hosszú élet?ek. A helyi Aigner Szilárd hangja remegett az izgalomtól és következ? órákban az „Oh, my God!” Istenem! – véleményének 10 másodpercenként adott hangot. A mérföld széles örvény belsejében több mint 500 km/h sebességet regisztráltak, ami minden id?k rekordját maga alá szorított az államban.
A tomboló tölcsér a város déli részén, délnyugat–északkelet irányban gázolt át. Pont a város határában érte el a F4/F5-ös er?sséget. Mindent elpusztított, ami az útjába került. Ház épen nem maradt, a leveg?ben autók „keringtek” és a szél ereje még a füvet is csomókban szakította ki a földb?l. Ilyet még a helyiek sem láttak emberölt? óta! Az egyik kisebb repül?térr?l felkapott gépet másnap 65 km-rel odébb találták meg és természetesen nem a pilóta, repítette oda. A következ? hetekben az újságok tele voltak apróhirdetésekkel, mint, XY jelentkezzen Moore-ból, mert a csekkfüzetét, jogosítványát Midwest City-ben (kb. 25km) lelték meg.
41 halott, 742 sebesült, 10500 romba d?lt ház, és mintegy 750 millió dollár anyagi kár maradt a másfél km széles és 144 km hosszú halálos útvonal mentén. A hét szombatján Bill Clinton az Egyesült Államok elnöke 4 év után ismét Oklahoma City-be látogatott, sajnos szintén tragikus események kapcsán. Majd újabb egy év után a robbantásos merénylet ötéves évfordulóján, az eseménynek emléket állító m? avatásán. Az ország nagyságát figyelembe véve rendkívülinek számít az elnök ily „gyakori” látogatása. A helyiek nagyon szeretnék, ha legközelebb örömteli esemény kapcsán látogatna el hozzájuk az elnök.
Texas, Oklahoma és Arkansas vidékén azóta is, minden tavasszal, s?t ?sszel is, sötét viharfelh?k gyülekeznek. A helyiek csak remélni tudják, hogy a tölcsérek ezután csak a végtelen pusztaságokat választják „játszóterüknek” és nem tesznek újabb „látogatást” otthonaikban. Mostanában 30 éve nem látott havazásról és hóviharokról jön híradás arról a vidékr?l. De az már egy másik történet. Milyen jó, hogy Árpád apánk nem ennyire huzatos helyet választott nekünk lakóhelynek annak idején.
A történet saját tapasztalatok és egy nagyon jó barátom segítségével került megírásra. Akinek mindent köszönök, Dr. Batár Péter orvos, aki a fenti id?szakban Oklahoma City-ben az Egyetemen dolgozott kutatóként.
Legutóbbi módosítás: 2010.01.31. @ 15:41 :: Inez Impish
