Ezt a verset nem én írtam, hanem a hugom, amikor elment Angliába dolgozni és muszáj volt a férjét itthagynia. Remélem másnak is úgy fog hatni, ahogy rám hatott.
Átkelés
Egymást átölelve álltunk,
életunk “Csillagkapujában”,
reszketett a lábunk,
torkunk visszafogott sirás folytogatta.
Vissza sem néztem,
mikor magam az ölel? karodból kitéptem.
Mint katona, kit csatába hív harsona,
emelt f?vel, csak elöre léptem.
Senki sem hallhatta,
de bels?mben a lélek szava,
meghasadni keszülö szivem,
mely fájdalmat jajongta.
Mert mindenem odahagyva,
életért indultam harcba.
Hazámból kilökött lelkemt?l
sürgetve, rohanva.
De a kapun túl jutva már,
ott az új világ.
Megszületek és felnövök újra.
S a hegyek mögött ott lesz jöv?nk útja.
Kezem a kezedben tartva,
együtt megyünk tovább.
Oda, hol új otthonunk
puha, meleg védelme vár.
2009. aprilis 22.
———————————————————–
csak saját alkotásodat teheted a lektorba, minden más a naplódba mehet, persze megjegyzéssel /szerz? stb/
Jó szerencsém valamikor Oklahomába vezérelt, de szintén szerencsére, nem találkoztam tornádóval!
„Vagy sohasem láttál olyan forgószelet
Mint az, aki mindjárt megbirkózik veled,
És az utat nyalja sebesen haladva?”
Arany János
Toldi, Els? ének
Oklahoma City nem a világ közepe. Oklahoma City a semmi közepe! Ezzel el is mondtunk mindent az egész városról, amivel most biztosan belegázoltunk a helyi lokálpatrióták, az un. Soonerek, hatalmas lelkébe. Még egy olyan alföldi emberre is, mint jómagam, nyomasztólag hat az, az irdatlan pusztaság, aminek a közepén terpeszkedik el az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb kiterjedés? városa. Ez Oklahoma City!
A témánál maradva, valahol itt fordul meg a szél és néha, f?leg tavasz idején, igen élesen veszi be a kanyart. Ennek aztán az lesz a következménye, hogy emiatt a híradások közepébe kerül a város és Oklahoma állam.
Valamikor a múlt század derekán, itt még az Utolsó Mohikán nagyapái (az utolsó el?tti Mohi-kánok?) vágtattak szilaj vadlovaikon és el?ször csodálkozva, majd kés?bb inkább dühödten bámulták a sápadt arcúak meghökkent? szokásait. Aztán mire észbe kaptak, már tényleg kiérdemelték az utolsó jelz?t, asszonyaik pedig manapság a wigwamjaik helyett a McDonald’s illemhelyiségeit takarítják szorgalmasan. Az 1800-as évek második felében itt ingyen osztották a földet a fehér telepesek között, „aki kapja, hagy marja” alapon. Mint, ahogyan azt, Tom Cruise és Nicole Kidman „Túl az Óperencián” cím? filmjében megörökített az amerikai filmipar, romantikus környezetbe ágyazva. A seriff coltjának eldörrenése el?tt kilopakodó és jobb helyeket hamarabb elfoglaló telepesekre ragasztották rá kés?bb a „sooner” gúnynevet. Aztán nekiláttak marhákat nevelni és country dalokat, írni. Ez volt az igazi közép-nyugat cowboyokkal, seriffekkel, sok-sok marhával és rengeteg porral.
Kés?bb valaki vizet keresve olajat talált, amelynek a város a század eleji gazdasági fellen-ülését köszönhette. Aztán az olajkutak lassan kiapadtak és a befektet?k gyorsan hátat fordítottak a vidéknek. A város pedig szépen lassan ismét magára húzta porból készült nagy-nagy takaróját és belesüppedt a déli államok buzgó baptista puritánságába. Két dolog maradt meg a városban: a vallás és a lokálpatriotizmus.
Aztán 1995-ben április 19-én egy teljes kormányépület felrobbantásával ismét „sikerült” a figyelem középpontjába kerülnie a városnak. Nem kívánt fájdalmas figyelem volt ez, mint ahogyan a 1999. május eleji tornádót sem kívánta senki. Egyszer?en csak jött. Jött, mert éppen „szezonja” volt. Jött, mert itt ezer mérföldön keresztül nincs semmi, ami a frontoknak útját állja. Jött, mert találkozott a Mexikói-öbölb?l érkez? meleg, párás leveg? az észak-nyugatról jöv? h?vös, száraz fronttal. Jött, mert a természet ?sanyánk a fizika szigorú szabályai szerint m?ködik. Jött, mert nem volt, aki megállítsa.
Az Egyesült Államoknak nagyon jó Nemzeti Meteorológiai Szolgálata van. Évente átlagosan 1000 tornádót regisztrálnak. A megfelel? kritériumok alapján a tornádókat F0– F5- ig. osztályozzák. Egy megszállott „tölcsér-vadász” életében egy–két F5-ös osztályba sorolható tornádót lát. 1995-ban, egy hétf?i napon, egy F5-ös járt, tombolt és pusztított!
Amint a meteorológiai helyzet viharok viszonylatában instabillá válik, azaz jön a vihar, a legtöbb tv-csatorna a kép bal alsó sarkában megjelenít egy figyelmeztet? ikont. A rádió-m?sorok és a helyi tv csatornák jelent?s része megszakítva a m?sorát egyenesben kapcsolja a Nemzeti Meteorológiai Szolgálat regionális vihar-figyel? központját. El?ször „storm watch”, majd a vihar er?södése után „tornado watch”, a tornádó kialakulása után pedig „tornado warning” lép életbe, amikoris városszerte felb?gnek a szirénák. Ez utóbbi esetben irány az óvóhely, vagy ha az nincs, akkor a lakás legbels?, legbiztonságosabb pontja. Legjobb a fürd?szoba, ezen a területen a házak nagy részében csak ez van viszonylag szilárd épít?anyagból a klíma miatt, ahol a pokrócokkal jól kibélelt kádban egy zsebrádióval, zseblámpával és némi élelemmel, vízzel várhatjuk meg a riadó lefújását.
A vihar minden egyes momentumát árgus m?holdak, Dopler radarok kísérik figyelemmel. Még az elmúlt egy percben észlelt villámok számát is pontosan regisztrálják. Helikopteren és mozgó megfigyel? pontokon meteorológus ”viharvadászok” követik a vihart és amint az els? tölcsér földet ér, ezt nevezik „touch down-nak”, folyamatosan tájékoztatást adnak a tornádó pontos helyér?l, viselkedésér?l. A tölcsér várható útvonalának megfelel?en az érintett települések nevét percnyi pontossággal jelölik meg.
Az itt lakóknak már volt részük néhány komolyabb viharban és egy-két „kósza” tornádó is keresztül vágtázott az állam poros pusztaságán, de komolyabb kárt, a környez? települések szokásos izgalmán kívül, nem okozott. Ám ezen a hétf?n másképpen alakultak a dolgok. Délután hat óra körül Oklahoma City-t?l nyugatra kb. 140 km-re megérett az id?járási helyzet és a Nemzeti Meteorológiai Szolgálat ügyeletese elrendelte a „storm watch” figyelmeztetést, amit hamarosan a „tornado watch” életbe lépése követett, mikor a másfél km széles (!) tölcsér földet ért. Ekkor a vihar a várostól még mintegy 60 km-re és 45 percre volt. Mindenkit elborzasztott ez a hatalmas forgószél és senki sem gondolt arra, hogy 144 km-t fog megtenni a következ? másfél órában! A tornádók ugyanis nem ilyen hosszú élet?ek. A helyi Aigner Szilárd hangja remegett az izgalomtól és következ? órákban az „Oh, my God!” Istenem! – véleményének 10 másodpercenként adott hangot. A mérföld széles örvény belsejében több mint 500 km/h sebességet regisztráltak, ami minden id?k rekordját maga alá szorított az államban.
A tomboló tölcsér a város déli részén, délnyugat–északkelet irányban gázolt át. Pont a város határában érte el a F4/F5-ös er?sséget. Mindent elpusztított, ami az útjába került. Ház épen nem maradt, a leveg?ben autók „keringtek” és a szél ereje még a füvet is csomókban szakította ki a földb?l. Ilyet még a helyiek sem láttak emberölt? óta! Az egyik kisebb repül?térr?l felkapott gépet másnap 65 km-rel odébb találták meg és természetesen nem a pilóta, repítette oda. A következ? hetekben az újságok tele voltak apróhirdetésekkel, mint, XY jelentkezzen Moore-ból, mert a csekkfüzetét, jogosítványát Midwest City-ben (kb. 25km) lelték meg.
41 halott, 742 sebesült, 10500 romba d?lt ház, és mintegy 750 millió dollár anyagi kár maradt a másfél km széles és 144 km hosszú halálos útvonal mentén. A hét szombatján Bill Clinton az Egyesült Államok elnöke 4 év után ismét Oklahoma City-be látogatott, sajnos szintén tragikus események kapcsán. Majd újabb egy év után a robbantásos merénylet ötéves évfordulóján, az eseménynek emléket állító m? avatásán. Az ország nagyságát figyelembe véve rendkívülinek számít az elnök ily „gyakori” látogatása. A helyiek nagyon szeretnék, ha legközelebb örömteli esemény kapcsán látogatna el hozzájuk az elnök.
Texas, Oklahoma és Arkansas vidékén azóta is, minden tavasszal, s?t ?sszel is, sötét viharfelh?k gyülekeznek. A helyiek csak remélni tudják, hogy a tölcsérek ezután csak a végtelen pusztaságokat választják „játszóterüknek” és nem tesznek újabb „látogatást” otthonaikban. Mostanában 30 éve nem látott havazásról és hóviharokról jön híradás arról a vidékr?l. De az már egy másik történet. Milyen jó, hogy Árpád apánk nem ennyire huzatos helyet választott nekünk lakóhelynek annak idején.
A történet saját tapasztalatok és egy nagyon jó barátom segítségével került megírásra. Akinek mindent köszönök, Dr. Batár Péter orvos, aki a fenti id?szakban Oklahoma City-ben az Egyetemen dolgozott kutatóként.
New York, ha a város nevét halljuk, még mostanában is, nagyon sok embernek, azonnal a szeptember 11-i tragédia jut eszünkbe.
New York, ha a város nevét halljuk, még mostanában is, nagyon sok embernek, azonnal a szeptember 11-i tragédia jut eszünkbe és a két hatalmas torony, amelyek azóta sajnos nincsenek. Számomra azt, hogy ott álltam a szédít? magasságú épület alatt és nem gy?ztem csodálni. Nagyon örülök annak, hogy a lehet?ségem nyílt arra, hogy a város rengeteg gyönyör? és leny?göz? látványosságai között a várost annak legmagasabb pontjáról is megtekinthettem.
Itt is, mint általában minden Manhattan-ben, azaz a City-ben, csillogott-villogott, és rengeteg ember volt mindenütt. Egyértelm? irányító táblák mutatták az utat ahhoz a felvonóhoz, amelyen felsuhanhatunk az irdatlan magasságba. Magyar embernek ijeszt?en hosszú embersor várakozott a pénztárnál, ahol a talán kicsit borsos belép?jegyet meg lehetett vásárolni. Még fel sem ocsúdtunk a meglepetésb?l máris arra kértek bennünket, hogy mosolyogjunk. Villant a vaku. Minden látogatóról emlék fénykép készült, amelyet a látogatás után szintén borsos áron megvásárolhatunk. A felvonó befogadó képessége szinte elképzelhetetlen volt, de nem volt id? megszámolni az embereket, hiszen szemvillanás alatt fenn voltunk. A kilátóban minden, amire szükség lehetett. Ajándék-bolt, étkezési lehet?ség stb. Az ablakok mellett körben padok, ahonnan hosszú perceken keresztül csodálhattuk a látványt, amely leny?göz? volt. Egy lassú kör megtétele után a szabadtéri kilátó következhetett. Ez volt az igazi gyönyör?ség. Hirtelen nem tudtuk, hogy hová nézzünk. Az északi oldalon az egész Manhattan-sziget, közepén üdít? zöld foltként a Centrál-park tárult elénk. Jól követhet? volt a városrendezés eredménye, a tizenkét észak-dél irányba nyúló „aveneu”-ból (sugárút) képzett sakktábla-minta, melyet több mint száz kelet-nyugat irányból haladó „street” (utca) keresztez. A keleti oldalon a pénzügyi világ központja a nevezetes Wall Street, a t?zsde épületével. Távolban a ködbe vesz? Queens. Déli irányban Brooklyn hatalmas területe, Long Island és azon túl a hatalmas és csodálatos Atlanti-óceán. Az Európából idelátogató szinte látni véli a vén kontinens partjait. A nyugati oldalon a Battery park, innen indulnak a kiránduló járatok a „Statue of Liberty-hez”, a Szabadság-szoborhoz, amely onnan fentr?l szinte „kislánynak” hatott. Mellette piciny kis pontként Ellis Island, amely a legtöbb bevándorlóknak az els? amerikai föld volt, amelyet lábuk érinthetett. Több mint 12 millió ember érkezet az ígéret földjére a XIX.-XX. Század fordulóján, hogy megtalálja a gazdagságot és a függetlenséget.
Ma már nincs ez a hely. Nincs, mert egy örült úgy gondolta, hogy ez a csodálatos épület együttes a rossz, az elnyomás, a nagykép?ség és minden rossz megtestesít?je. Azt hiszem ez az ember sosem látta ezt a csodát, ezt a szépséget, amit én magam láthattam. És azóta is ?rzöm emlékeimben.
Kedves Inez, ezt az úti beszámolót valóban inkább a Napló-ba javasolnám, mivel színes, szép képeslap ugyan, de inkább újságcikk jelleg?.
Várjuk irodalmi alkotásaidat.
A.
Nem tudom van-e olyan ember az országban, aki nem tudja, hol van Las Vegas.
Nem tudom, van-e olyan ember az országban, aki nem tudja, hol van Las Vegas. Gondolom, akik tudják, azoknak a fejében már legalább egyszer megfordult, hogy de jó lenne egyszer oda eljutni. Egyre több ember számára ez már nem csak álom, hanem akár valósággá is válhat. Így nyílt alkalmam arra, hogy megláthassam a modern világ egyik csodáját, Las Vegas-t, amely joggal viseli a csodálatos jelz?t. A város megálmodói mindent megtettek azért, hogy egyszerre érrezük magunkat a világ több pontján is, annak ellenére, hogy a kaszinó-világ f?városában járunk éppen. Nagyon sok film készült már a városról, de nem lehet eleget látni ahhoz, hogy az ember felvértezve érkezzék a szerencsejátékosok e paradicsomának szemérmetlen és parázna világába, és megmeneküljön attól a sokktól, amit a forró és egyben fagyos realitás okoz.
Sötétedés után érkeztünk el?ször a városba. Már hosszú mérföldekkel el?bb éreztük, amit nem is tudtuk elképzelni, hogy milyen látvány fog bennünket fogadni. A belvárosi kaszinók, fényreklámok, szök?kutak, tornyok és szállodák fénye olyan elsöpr? er?vel ragyogott a Mojave-sivatag felett, hogy azt gondoltuk, itt talán éjfélkor akar felkelni a nap. Az autópályáról egyenesen a Las Vegas Boulevard-ra érkeztünk, amelyen hosszú mérföldeken keresztül sorakoznak a szállodák és a kaszinók. Mindegyik éjjel-nappal nyitva, hogy az idelátogató még véletlenül se távozzék anélkül, hogy valamely félkarú rabló vagy Black Jack-asztal csábításának ne essék áldozatul. A f?útvonal legextravagánsabb épületei, ezek a város igazi emlékm?vei, paloták, amelyek a Keletet, az ókori Rómát, Perzsiát és Egyiptomot és sok más legendás helyszínt óhajtanak utánozni. Hirtelen New York-ba érkezünk, elhaladunk a Szabadság-szobor és a Brooklyn-bridge mellett. Távolabb felt?nik az Eiffel-torony. Számomra a legcsodálatosabb látvány a mesebeli palota, ahol akár Csipkerózsika, akár Hófehérke a hét törpével megszokott vendég lehetne. Ez nem más, mint az Excalibur nev? szállodakomplexum. A hatalmas szfinxek a piramis el?tt a Luxor nev? hotelt ?rzik rendíthetetlen nyugalommal. A Caesar Palace az ókori Rómát, a Szahara és az Aladdin az Ezeregyéjszaka meséit idézi. A Treasure Island (Kincses Sziget) el?tt kalóztámadás tanúi lehetünk akár naponta többször is.
Mindez csak ízelít? abból a rengeteg közönségcsalogató csodából, ami a városban található. Az a legegyszer?bb, aki csak teheti, látogasson el ebbe a sivatag közepére épült városba. Felhívom az utazók figyelmét, lehet?leg ne csak egy-két napra tervezzék látogatásukat.
