Sonkoly Éva : Útkereszteződésben

Ott, kicsit távolabb…*

 

 

 

Öreg bácsi áll a járdaszegélyen. Kis csomag a kezében. Már kétszer váltott a lámpa. Nézeget jobbra, balra.

— Segíthetek? — kérdezem.

— Ugyan miben? — néz révetegen.

— Esetleg átmenne, szívesen átkísérem.

— Hova, kedveském?

— Ahova menni szeretne, a túlsó oldalra. Közben zöld lesz a lámpa.

— Nem tudom én már hova indultam, nincs… —  Kézfejével egyszerre törli szemét, orrát.

Nem akarom észrevenni szomorúságát.

— Hideg van — állapítom meg.

— Minden télen — szól egykedvűen, s messze néz, mint aki nagy havat idéz.

— Most szívesen elkísérem — ajánlottam ismét.

— De, addig ám! — int előre, s messze emeli tekintetét.

Követem szeme útját, s megremegek. Tán a hideg…

Ott, kicsit távolabb a nyugati temető, sírkeresztek…

 

Legutóbb szerkesztette > Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 563 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"